Ez már a hetedik demonstráció volt az új választások kiírásáért.
Ez már a tizenhatodik menet. A múlt heti balhé után ismét a közszolgálati televízióhoz vonultak.
Ők a világ legjobbjai vicces feliratokban és transzparensekben, úgyhogy minőségi szórakozásra számíthatunk.
Ötödik hete szerveznek Budapesten klímatüntetést diákok, és addig nem fogják abbahagyni, amíg úgy érzik, veszélyben a jövőjük. Beszéltek arról, hogy mit tehetnek az egyes emberek, és hogy milyen közösségi válaszokra lenne szükség.
Amíg nincs minőségi nyelvoktatás minden iskolában, addig ne legyen szükséges a papír az egyetemi felvételihez.
Könyvekkel és piros lapokkal üzentek az akadémiai dolgozók Palkovics miniszternek: nem kérnek a zsarolásból.
Az Akadémia elől a Lánchídon átvonulva az ITM elé mennek, a zsarolással való megfélemlítés ellen tiltakozva.
A metró az incidens miatt elnézést kért.
Ami nem sikerült az egyesült ellenzék tüntetőinek, azt megcsinálta egy középiskolai logikatanár. Bejutott a Házba, ahol elkiabálta a követeléseit. A trükk: megvette a jegyet.
A rohamrendőrök verték vissza őket.
Milosevic óta nem voltak ekkora tüntetések Szerbiában. Szombaton a köztévébe is behatoltak, mondván, elegük lett belőle, hogy nem adnak nekik lehetőséget megszólalni.
Élőben közvetítik az eseményeket bentről.
A kései Kádár-kor iskolai ünnepségeinek emlékeit, egy tehetségkutató vetélkedőt és az abszurd színház elemeit gyúrták össze az egyesült ellenzék és a velük tartó civilek március 15-i tüntetésén.
Egy-kétszáz békés ember a Kossuth téren még a rendőrsorfallal szemben álldogál békésen. Közben eleredt az eső.
Hadházy Ákos innen még az MTVA-hoz is elgyalogol.