Több százan tiltakoztak a házelnök homofób kijelentései ellen a Kossuth téren.
Az izraeli hadsereg szerint tüntetők gumiabroncsokat égettek és köveket meg robbanóeszközöket dobáltak, illetve többször megpróbálták megközelíteni a kerítést.
Jair Bolsonaro elnök kormánya 30 százalékkal csökkenti a szövetségi egyetemek támogatásait, ami nagy felháborodást váltott ki az amúgy is forráshiányos ágazatban.
Egy templom építése ellen tiltakoznak, mert azt a város kevés zöldterületének rovására egy park közepén építenék fel.
Kazahsztánban egyre többször korlátozzák az internetet, és lépnek fel tüntetők ellen. A választás nem szabad, és egy molinóért is börtön jár. A magyar miniszterelnök szerint ma ilyen a jó demokrácia.
Gyümölcsevéssel demonstráltak az „illetlen” művek eltávolítása ellen.
Az ügyészség szerint paprikaspay-vel fújt a rendőrökre és dobált is. A politikus panasszal élt a gyanúsítás ellen.
Hirtelen egy csomó ember tesz úgy, mintha be-, ki- vagy meghalt volna. Ez igen látványos.
Diákok tiltakoztak a nyelvvizsgatörvény jövő évi bevezetése ellen. Azt mondják, ha Orbán nem teszi le a nyelvvizsgát, népszavazást kezdeményeznek.
Az Extinction Rebellion aktivistái nem állnak le.
Aleksandar Vucic elnök lemondását követelték, aki viszont előző nap tartott nagytüntetést maga mellett.
Az ellenzéki vezére május 1-én tartja a menetet.
A párizsi rendőrök könnygázt vetettek be a tüntetőkkel szemben a legújabb tüntetésen, kora délutánig 126 embert vettek őrizetbe.
Jakus Ibolya, a hetilap felelős szerkesztője szerint a hirdetések visszamondása egyértelműen a sajtószabadság elleni támadás, a cél a sajtó további csonkítása.
6000 berlini tüntető azt követelte, hogy ne romboljanak le lakható házakat, hogy a helyükre drágább, egyre kevésbé megfizethető ingatlanokat építsenek.