A jogvédők szerint fordulóponthoz érkezett a magyar demokrácia.
Andy Vajna rádiójában is téma volt a vasárnapi tüntetés és a közmédia.
A vasárnapi tüntetés az elégedetlenség központjába emelte a köztévét, amit 2010 után teljesen a saját képére formált a Fidesz. Hírhamisítás, bakik és szándékos hazugságok kövezték az utat mostanáig, amikorra az MTVA Orbán 2010 óta tartó uralmának szimbólumává vált.
Az MTVA biztonsági szolgálata kérte a rendőrségi intézkedést, birtokvédelemre hivatkoznak.
Még nem látszik, hogy a tüntetők komoly tömegbázist tudnának találni. De a kitartás nem hatástalan: a vasárnapi megmozdulás sokkal szervezettebb és nagyobb volt, mint a korábbiak.
A New York Timestól a német közmédián át a finn tévéhíradókig mindenhol beszámolnak a budapesti eseményekről.
Emellett több városba hirdettek meg tüntetéseket a következő napokra.
A politológus, aki a 2006-os tévészékházostrom alatt bent volt az épületben, egészen más helyzetnek látja a mostanit.
Vasárnap egy nagyon dühös, de nem erőszakos tömeg mutatta meg, hogy elege van abból, ahogy ez az ország működik. Sem a távolság, sem a hideg nem volt akadály.
Az MKKP posztolta. Füstöt okádva nevetünk!
A vidéki nagyvárosokban is tiltakoztak a túlóratörvény ellen. Veszprémben nem jelent meg a miniszterelnök, pedig a tüntetők szerettek volna boldog karácsonyt kívánni neki.
A túlóratörvény elleni eddigi legnagyobb megmozdulás nem ért végett az Alkotmány utcánál.
A sminkszobáig jutottak, kitartanak. A Híradóban egy szó sem volt arról, hogy az épületben ellenzékiek éjszakáztak.
Eddig csak a biztonsági főnök fogadta őket, a szerkesztőkkel nem beszélhettek.
A távolból meg is mutatták őket.