Egy turulra kihelyezett székely zászlót is megrongáltak.
Ezért nem hívtak meg más szobrászt a tenderre.
Az ország négy laktanyájába fognak kerülni a szobrok.
A XII. önkormányzat szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium tisztán politikai döntést hozott, csak azért, hogy a kerület ne tudja áthelyezni a gyilkosok emlékművét.
Toroczkai László egy rakás szélsőjobbos szervezettel közösen demonstrált a Turul-szobornál, amely Kovács Gergely megválasztásával újra az emlékezetpolitikai viták középpontjába került. A pártelnök Dante pokla alapján elemezte a magyar politikai életet.
A 12. kerület új polgármestere, Kovács Gergely évek óta mondta, a gyilkosok emlékművét el kellene vinni a helyéről, és ezt a választás éjszakáján is megígérte. Aztán a Mi Hazánk és a kormánymédia fenyegetőzni kezdett, és az MKKP társelnöke közölte, hogy nem ezzel kezdené a ciklusát, mert nem akarja, hogy egymásnak essenek az emberek. Pedig az igazságtétel most, a szobrot állíttató helyi Fidesz bukása után lett igazán fontos.
Azt írják, kiállnak Ukrajna szuverenitása és területi épségének sérthetetlensége mellett, átérzik az Oroszország által indított katonai agresszió okozta szenvedés fájdalmát, de a háború nem szolgálhat ürügyül a kárpátaljai magyarok jogainak csorbítására.
Pokorni polgármester kreatív megoldást talált arra, hogy a szobor lebontása nélkül oldja meg a turulproblémát: első világháborús emlékművé minősítik át azt.