Csak egy a baj: lehet, hogy nem is az övé a csatorna, hanem már a Simicska-birodalomhoz tartozik.
Az RTL Klub egykori vezérigazgatója a Figyelő információi szerint gyakorlatilag biztos, hogy a tévénél folytatja.
A buli sokkal többe fáj, mint arra számítani lehetett, és nagy kérdés, kik vezetik majd a tévét.
Nesze neked, független média. Maradt még valami, amit nem a kormány irányít?
Ő ugyan nem venné meg, de a kormányzat megbízta a feladattal.
Kemény nap volt kedden a TV2-ben.
A Figyelő információi szerint napokra vagyunk a megegyezéstől.
Legalábbis korábban azt a hírt kaptuk, hogy a kedden kezdődő Internet Hungary-n György Bence bemutatja az oldalt.
A filmügyi biztos és Habony Árpád heteken belül átveszi a TV2-t, és a volt RTL-es Dirk Gerkenst és Rákosi Tamást szeretnék megnyerni a csatorna irányítására.
Épül-szépül a posztsimicska médiapiac.
A miniszterelnök jobban örülne, ha a „jár nekem” meg „követelem” helyett a menekültektől gyakrabban hallanánk a „kérem” és a „köszönöm” kifejezéseket. És azt is mondta: „Aki fél, az ne menjen az erdőbe.”
A miniszterelnök azt mondta a TV2-ben, hogy azokat a bevándorlókat, akik Szerbiában nem kértek menekültstátuszt, kitoloncolják majd Magyarországról.
A menekültek épp a szomszédos síneken állomásozó szerelvényre akartak felkapaszkodni, amikor egyszer csak jött a vonat.
A TV2-től érkező György Bence beszélt arról, hogyan győznék le az online piacot. Elég volt a poénkodásból és fikázásból.