újbuda

Le van tartóztatva a bosszúból másokra köhögő kéregető

Több mint két hete nincs szabadlábon a 31 éves L. Dezső, akit lopással gyanúsítanak.

Herczeg Márk
bűnügy

Önkéntes orvosnak áll Újbuda DK-s polgármestere

László Imre korábban kórházigazgató volt, a jövő héttől kerületi rendelőintézetben fog segíteni.

Horváth Bence
POLITIKA

Erős címlappal hívta fel a figyelmet az újbudai újság arra, mennyi pénzt von el a kormány a járvány idején az önkormányzattól

Nemcsak a fejlesztések maradhatnak el, de már a normál működés is veszélybe kerülhet.

Haszán Zoltán
Média

Úgy tiltakozhattak a József Attila gimi diákjai, mint egy ideális világban, aztán jött egy járókelő és bejelentést tett a KLIK-nél

Néhány diák az SZFE-vel szolidáris molinót tett ki az újbudai iskolára, az igazgató nem értett egyet, de megengedte, a KLIK viszont a bejelentés után gyorsan leszedette.

Szily László
politika

Miután a fideszes holdudvarból jelezték, hogy fizetik a büntetését, Novák Előd újabb szivárványos zászlót szedett le

Újbudán nem kellett sprintelnie.

Czinkóczi Sándor
idióta rekordok

Erős Jánoshoz, a szoci kormányok alatt bűvészkedő exbankárhoz köthető céggel szerződött a XI. kerület

A Stark Capital, amely a tízmilliós megbízást kapta, a Panama-iratokban is feltűnő volt MFB-vezér Erős János fiának cége.

Neuberger Eszter
POLITIKA

A DK-s újbudai polgármester azt mondta, Hitler megérdemelte az 1938-as év embere címet

A Nelson Mandela park körüli vitában hangzott el az állítás. Közben a momentumos Cseh Katalint kérdezte arról a fideszes Hoppál Péter, hogy antiszemita-e.

Herczeg Márk
politika

Több fővárosi önkormányzat is nyitva tartja nyárra az óvodákat és bölcsődéket

A II. kerület, a IV. kerület, és a XI. kerület önkormányzata már bejelentette az intézkedést.

Rényi Pál Dániel
oktatás

"Egyáltalán nem volt félelemérzetem"

Két hete kaphatta el a koronavírust az egyik fertőzött újbudai háziorvos, aki a tünetek jelentkezése után egyből elkülönítette magát.

Király András
POLITIKA

Négyen rángatták ki a kórházból a férfit, majd lelökték a bejárat lépcsőjén, súlyosan megsérült (FRISSÍTVE)

A rendőrség szemtanúkat keres.

Herczeg Márk
bűnügy

Nyolc évig havi kétmilliós munkadíjat fizetett ki egyetlen ügyvédnek Újbuda fideszes vezetésű önkormányzata

Ifjabb Szilágyi István valamit nagyon jól csinálhatott.

Neuberger Eszter
POLITIKA

Az újbudai önkormányzat szerződést bontana Mága Zoltánnal

"Hakni stop!" - írta ki az alpolgármester a Facebookra.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Gyurcsány szerint harcolni kell a hamis látszatokkal, ezért jó választás, ha Czeglédy Csaba irodájával dolgoznak az ellenzéki önkormányzatok

„A kritikusok elismerik, hogy Czeglédy jó ügyvéd. De akkor mi a baj?”

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával köt szerződést két DK-s vezetésű kerület

Segít átvilágítani az előző vezetések szerződéseit. Frissítés: a Momentum szerint ez olyan, mintha Orbán Viktor ügyvédjét bízná meg átvilágítással a kormány.

Urfi Péter
politika

Újbudán is leállítják a kilakoltatásokat

Korábban már Józsefvárosban is döntöttek erről.

Szurovecz Illés
politika