Ukrajna attól tart, hogy Moszkva Fehéroroszországot felhasználva újabb szárazföldi támadást indíthat ellenük.
Az épület teljesen összeomlott, miután az oroszok hajóelhárító rakétával lőtték. Több tucat ember holléte még mindig nem ismert, de a fagyos hideg miatt kevés az esély további túlélők megtalálásának.
Pedig az állampolgárságot még bíróság sem veheti el senkitől. Miközben az összes európai ország nyitottan, de legalábbis elnézően kezeli az ukrán oldalon harcoló állampolgárait – ott is, ahol ez bűncselekménynek számít –, a magyar hatóságok keményen rászálltak Fazekas Lászlóra.
Az orosz elnök szerint minden a terveknek megfelelően alakul.
Mihail Popkov azért meg szeretné várni, amíg elmúlik a hideg.
A gyártó cég vezetője szerint teljesen át kellene építeni őket a háborúhoz.
Washington után London küldte a legtöbb fegyvert Ukrajnának, de ez az első alkalom, hogy harckocsikat is adnának.
Dnyipróban egy 9 emeletes lakóház részben összeomlott, a lakók közül öten meghaltak és 27-en megsérültek, köztük 6 gyerek is.
A helyszíni tudósító látta a visszavonuló csapatokat, nem volt pánikhangulat.
Egyikük Viktor Medvedcsuk, Ukrajna egykori legbefolyásosabb oligarchája.
A stratégiailag nem túl jelentős város az egész háború egyik legvéresebb csataterévé vált.
Olekszij Reznyikov bízik benne, hogy hamarosan ténylegesen is felveszik őket.
A műholdképek szerint már egyetlen épen maradt épület sincs a városban.
De nem túl sokat, mert nekik is van egy Oroszország nevű szomszédjuk.
A Wagner alapító Prigozsin szerint már teljesen elfoglalták a rommá lőtt várost, az ukránok szerint ez nem történt meg, és az oroszok súlyos veszteségeket szenvedtek.