űrutazás

Meghalt az űrhajós, aki először repült szabadon a világűrben

Bruce McCandless történelmet írt, amikor 1984-ben biztosítókötél nélkül ugrott ki az űrsiklóból.

Urfi Péter
GYÁSZ

Kilenc, űrben töltött hónap után is potens az egérsperma

A japán tudósok küldtek fel az űrbe lefagyasztott egérspermát, amellyel sikerült egészséges egereket nemzeniük.

Király András
TUDOMÁNY

2020-ban adhatják át a szabolcsi NASA-t

A Népszavának a projekt „lelke” azt mondta, nem mind a 3 milliárd forint menne el a Farkas Bertalan szülőfalujába hatástanulmány és pályázat nélkül tervezett űrközpontra.

Herczeg Márk
űr

Egy év után véget ért a hawaii Mars-szimuláció

A 6 fős emberkísérletből az derült ki, hogy a legrosszabb dolog a Marson valószínűleg az unalom.

Herczeg Márk
űrkutatás

Harmadszorra is sikeresen visszatért a Földre a New Shephard

Sarkadi Zsolt
TUDOMÁNY

Megint hat ember van egyszerre az űrben

Felküldtek még három embert a Nemzetközi Űrállomásra.

Magyari Péter
TUDOMÁNY
Videó

Mennyire jó sci-fi a Marsi?

Molnár László előadása a novemberi Budapest Science Meetup-on.

meetup
előadás

Nigériai eboladoktor lehet az első fekete afrikai a világűrben

Segélyszervezetével az ebola ellen, és a hátrányos helyzetű afrikai gyerekek egészségügyi ellátásáért harcol.

Sarkadi Zsolt
külföld

Ma is pont ugyanazok a hírek, mint 35 éve

Most jött ki az MTI-ben a rövidhír: „Farkas Bertalan: Leírhatatlan érzés volt meglátni Magyarországot az űrből”

Herczeg Márk
űr

Ma indul a két űrhajós, akik 342 napot töltenek el az űrben

Herczeg Márk
űr

Az amerikaiak félnek az űrtől. Mondjuk én is

Készült most egy közvélemény-kutatás az Egyesült Államokban, ahol arra kellett válaszolni, hogy ha az ember nyerne egy ingyenes utat egy magáncég rakétájával az űrbe, akkor részt venne-e rajta.

erdelyip
űr

Megvan az a 100 jelölt, akik közül végül négyen költözhetnek a Marsra

2024-ben.

Herczeg Márk
űr

2014 a tudományban

Néhány szenzációs eredmény gyorsan megkérdőjeleződött. De bőven van mit ünnepelni, sikerült leszállni egy üstökösre és fontos hosszú távú projektek indultak el.

Tóth András
TUDOMÁNY

Az igazi Interstellar

Bede Márton
tech

Űrliftet építene egy japán cég 2050-re

Az anyag, amiből a cső készülne, már megvan. Csak sajnos eddig a leghosszabb három centis volt belőle. De az irány adott.

Horváth Bence
TECH