usa

Három norvég testvért letartóztattak az oslói amerikai nagykövetségnél történt robbantás miatt

A rendőrség szerint az egyikük helyezte el a bombát a nagykövetség előtt, míg a másik kettő bűnrészes volt a vasárnapi akcióban.

Benics Márk
külföld

Trump bejelentette, hogy iráni inaktív aknavető hajókat semmisítettek meg, miután a CNN szerint Irán aknákat telepít a Hormuzi-szorosba

Pedig az amerikai elnök először még azt írta, az USA nem tud arról, hogy Irán aknákat telepítene, de nem sokkal később jött a bejelentés a hajók megsemmisítéséről.

Székely Sarolta
külföld

Egy gyilkos férfirezsim és a nagy nemzetközi jobbos-balos kultúrharc kereszttüzébe kerültek az iráni női fociválogatott játékosai

Nem énekelték a himnuszt, erre halállal fenyegették meg őket, mire elénekelték, sőt tisztelegtek is közben. Aztán jött a meglepő lobbista: maga Donald Trump.

Szily László
sport

Halállal fenyegeti Trumpot egy magas rangú iráni tisztviselő

Az iráni nemzetbiztonsági tanács titkárának fenyegetése azután érkezett, hogy Trump azt írta, az eddiginél húszszor keményebben fog lecsapni Iránra, ha blokkolja a Hormuzi-szorost.

Székely Sarolta
külföld

Trump azzal viccelődött, hogy elfogás helyett jobb móka elsüllyeszteni az iráni hajókat

Az amerikai hadsereg egyik tagjával folytatott beszélgetését idézte fel, a hallgatósága is nevetgélt a sztorin.

Székely Sarolta
háború

Hiába állította Trump máshogy, egyre több jel utal arra, hogy az amerikai hadsereg bombázta le a dél-iráni lányiskolát

Új videó került elő az Irán elleni háború eddigi legvéresebb támadásáról, amin elemzések szerint egy amerikai Tomahawk rakéta csapódik be a minabi iskola melletti katonai komplexumba.

Benics Márk
külföld

„Teljes sötétség, pont olyan, mint a jövőnk” – helyiek beszámolói a teheráni olajtárolók elleni támadások után

Apokaliptikus állapotok uralkodnak Teheránban, miután az izraeli hadsereg több olajraktárt is eltalált a főváros közelében. A helyiek fullasztó levegőről, égő szemről és olajjal szennyezett esőről számolnak be, miközben az amerikaiak sincsenek oda az izraeli támadásért.

Benics Márk
külföld

Izrael tovább bombázza Teheránt és Bejrútot, miközben Irán amerikai célpontokat támadott Dubajban és Katarban

Ötödik napjába lépett a háború a Közel-Keleten. Kövesse velünk az eseményeket percről-percre.

Trump Iránról: A nagy csapás hamarosan jön

Az elnök többször is beszélt a közel-keleti helyzetről, szerinte az amerikai–izraeli közös műveletet „az utolsó és legjobb esélynek” az iráni rezsim jelentette fenyegetés felszámolására.

Benics Márk
külföld

Putyin tehetetlenül nézi, ahogy sorra szedik le a legfontosabb szövetségeseit

Damaszkusz, Caracas, Teherán – a tömeggyilkos diktátorok mind Moszkvából várták a segítséget, de az ukrajnai háborúban meggyengült Putyin csak szavakkal dobálózik.

Urfi Péter
külföld

Teherán központját támadja az izraeli légierő, Trump nagy csapást ígér

Teheránból és más városokból is robbanásokról érkeztek jelentések. A támadásra az után került sor, hogy megfeneklettek az iráni nukleáris program korlátozását célzó támadások.

Tizenháromezer lőszer volt a Kubára támadó kubai emigránsoknál

A kubai hatóságok szerint a céljuk az volt, hogy fellázítsák a népet és ellopják a forradalmat.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Majdnem vak menekültet találtak holtan Buffalóban, nem sokkal azután, hogy a határőrség szabadon engedte

A város polgármestere szerint a határőrség emberei egy hideg téli éjszakán magára hagyták az angolul sem beszélő, kiszolgáltatott embert.

Benics Márk
külföld

A kubai hadsereg több embert megölt egy amerikai motorcsónak fedélzetén, miután a legénység tüzet nyitott egy járőrhajóra

A belügyminisztérium szerint a támadók kubai állampolgárok voltak, akik az Egyesült Államokban éltek. Marco Rubio amerikai külügyminiszter közölte, kivizsgálják az esetet.

Benics Márk
külföld

Korda György hosszú menetelése

Korda Györgyöt a fideszes sajtó 1999-ben még azzal vádolta, hogy olyan rendezvénynek adott helyet a legendás és engedély nélkül épített villájában, amelyik meg akarta buktatni Orbán Viktort és kormányát. Ma már az Ulti Digitális Polgári Körben együtt kártyázik Orbán Viktorral.

Tóth-Szenesi Attila
Történelem