Évtizedek óta nem volt előrelépés ezen a területen.
Matt Schlappet, a CPAC szervezőjét kéretlen szexuális közeledéssel vádolják.
Szerinte a leváltott elnök hazugságkampánya és bujtogatása is hozzájárult párja halálához.
Sokszor csak közlekedési szabályszegésről volt szó.
1860-ban 44 forduló kellett, egy évre rá kitört az amerikai polgárháború.
Bessie Laurena Hendricks 1907-ben született az Iowa állambeli Calhoun megyében.
A gyilkosság után a 11 ezer egyetemi hallgató fele úgy döntött, inkább online jár órákra.
1923 óta nem volt olyan, hogy az első vagy második forduló ne hozott volna eredményt. Trumpra is jött szavazat.
Úgy tűnik, a színész a körülményekhez képest jól van.
A környék földjein túl sok volt a kő és a fa.
Az amerikai képregények tanulságai felbecsülhetetlenek Robert Garcia szerint.
A lázadók kitartanak, a törvényhozás megbénult.
Nem látszik a megoldás.
A melegedő telek mellett egyre nehezebb fenntartani a sípályákat, Európában sorra zárják be a hó híján használhatatlan lejtőket. A síelés több évtizednyi terjeszkedés után egyre inkább a gazdagok szórakozása lehet megint.
Missouri republikánus kormányzója végül nem fogadta el a kegyelmi kérelmét.