Második aranyérmét nyerte a világbajnokságon Szun Jang, de az éremátadáson megint botrány volt. A kínai nem viseli jól a helyzetet.
Szabó Szebasztián pedig országos csúccsal ötödik lett 50 méter pillangón.
Komoly botrány a világbajnokságon: az olimpiai bajnok Mack Horton végigtüntette az éremátadást.
A vizesvébén védekezik szabadlábon az egykori sport- és műsorvezető.
A nemzeti összetartozás napján támadtak rá a frissen honosított vajdasági Szabóra, mert féltik a saját tanítványaik helyét a válogatottban.
Kenneth To 26 éves volt.
1940 és 1950 között húsz magyar csúcsot állított fel, és kétszer volt tagja világrekordot úszó magyar váltónak.
Állítólag sikerült megállapodni, Hosszú pedig Tusupot nevezte meg edzőjeként, így az élete végig kap havi majdnem 600 ezret a magyar államtól.
Jó, hogy meztelenül korcsolyázik egy motoros fűrésszel, de aztán beugrik egy lékbe is.
200 méter háton, vegyesen és pillangón is ő volt a legjobb.
Egy órával korábban 200 méter pillangón győzött.
Ramah Arifi féltávnál elunta a számot, és inkább bevárta a mezőnyt.
Azért, mert a FINA nyomására az Olasz Úszószövetség lemondta a december 21-re tervezett torinói versenyét, amit a FINA nem ismert el, és eltiltással fenyegette azokat a versenyzőket, akik az eseményen rajthoz állnak.
De összetettben így is csak második az összesített pontversenyben.
27 győzelem után kapott ki száz méter vegyesen a FINA rövidtávú világkupa-sorozatában.