Kétmilliárd forinton osztozkodhatott a váláskor Hosszú Katinka és Shane Tusup

ÉLET
A budapesti vébén még egy pár voltak: Hosszú Tusuppal ünnepel 200 méter vegyes döntője után 2017. július 24-én.
Fotó: Al Bello/Getty Images

Vége a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka és egykori edzője és férje, Shane Tusup válásának, a Nemzeti Sport a Hot magazinra hivatkozva írja, hogy az anyagi részletekben is sikerült dülőre jutniuk a budapesti II.-III. kerületi bíróságon.

Eszerint a teljes tét mintegy kétmilliárd forint volt. A Hot szerint Tusup kiszállt az Iron Corporation Kft. nevű közös cégükből, amiért Hosszú „busásan kifizette”. Az úszónő abba is beleegyezett, hogy Tusupot jelölje meg hivatalosan edzőjeként a riói olimpia idejére. Ennek azért van jelentősége, mert az olimpiai bajnokok 35 éves koruktól életük végégig havi 1 167 500 forint állami életjáradékot kapnak, az edzőjük pedig ennek az összegnek a felét.