Ügyvédje szerint Kenderesi ártatlan.
Jackl Vivien 2024-ben mindössze 15 évesen lett Belgrádban felnőtt Európa-bajnok 1500 gyorson.
Az apa által indított becsületsértési per folytatódik, az úszónőnek be kell bizonyítania, hogy igazat mondott.
Elvesztette egy nagyon közeli családtagját.
„A magyar rajongók éhezik a sikert, amit Tokióban láthattunk. Ő Tartozik Magyarországnak annyival, és tisztelje meg önmagát azzal, hogy elvégzi a munkát” – mondta Wladár Sándor, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke.
Négy strandoló sebesült meg Japánban.
Hiába roppant sikeres sportoló, rajongói zokon vették, hogy nő létére (!) rövidre vágatta a haját.
Walter Tamás kézbe fogta a feederbotot. De nemcsak ő volt fergeteges, a magyarok két arany és egy ezüstéremmel elsők lettek az éremtáblázaton, csillogtak az úszózó nők és a pergetők is.
150 üszőt tartott kordában egy hód Kanada távoli vidékén. A marhapásztor szerint ennél kanadaibb pillanat aligha akad.
A világklasszis amerikai úszót és csapattársát fegyverrel fenyegették.
A publicista szerint a sztárúszók olyan csinosak voltak, hogy nem lehetett szükségük nemi erőszakra.
A sportoló pár napja rohant ki a Magyar Úszószövetség ellen a méltatlan körülmények miatt.