Elévülés miatt lezárult a nyomozás Szilágyi Liliána apjának ügyében

bűnügy

„A rendőrség lezárta a nyomozást, arra jutottak, hogy a szóban forgó, Szilágyi Liliána által elmondott cselekmények elévültek” – mondta a Borsnak Keviczki István ügyvéd, az úszónő jogi képviselője.

Szilágyi Liliána, az egykori válogatott sportoló 2021 decemberében vádolta meg a nyilvánosság előtt édesapját testi, lelki és szexuális bántalmazással – történetéről interjút közöltünk. Bár ő nem tett feljelentést, a Fővárosi Törvényszék igen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kapcsolati erőszak gyanújával indított nyomozást, ez most lezárult.

Az úszónő apja, Szilágyi Zoltán az ügyben becsületsértési pert indított, ez továbbra is folytatódik. Lányának be kell bizonyítania, hogy az általa elmondottak megfelelnek a valóságnak. „Másfél tucat tanút kértünk beidézni a bizonyítási eljárás keretében, de egyelőre nincs még időpontja annak, hogy mikor folytatódhat az ügy” – nyilatkozta a lapnak az ügyvéd.

Kapcsolódó cikkek

Az úszó Szilágyi Liliána azt állítja, hogy az apja bántalmazta őt testileg, lelkileg és szexuálisan

"Megannyi fájdalom és küzdelem után, felállok és bármennyire is tudom, hogy egy rendkívül megosztó téma akkor is beszélni fogok róla, mert szükséges" - írta a sportoló.

Haszán Zoltán
bántalmazás

„Nő vagy, nem nyertél olimpiát, senki nem fog hinni neked”

Szilágyi Liliána 25 éves, életének első húsz éve leginkább az otthoni és az uszodai terrorról szólt. Testi, lelki és szexuális bántalmazás, kapualjban átvészelt pánikrohamok, medencében érkező fizikai rosszullét. Zsebpénze nem volt, még arról sem dönthetett, milyen ruhában járjon. Meggyőződése, hogy az anyai nagyszülei nélkül az apjához hasonló bántalmazó lenne.

Simon Andrea
élet

Kapcsolati erőszak miatt nyomoznak Szilágyi Liliána ügyében

A bíróság feljelentést tett az úszó vallomása után.

Szurovecz Illés
bűnügy

Szilágyi Liliána a bíróságon: „Apám rám térdelt, két kezével fojtogatott, és azt üvöltötte, »megöllek, te büdös kis kurva, megöllek, te ribanc!«”

Vallomást tett Szilágyi Liliána abban a becsületsértési ügyben, melyet Szilágyi Zoltán indított ellene azután, hogy lánya azt állította több fórumon, apja sokféleképpen bántalmazta őt. Kihallgatása során olyasmiket mondott el, melyek miatt a bíró az ügyet több súlyos bűncselekmény gyanúja miatt hivatalból a nyomozóhatósághoz utalta.

Kiss Imola
bűnügy