2,1 milliárd forintból épül a szupertorony a Batthyány térnél. 35 versenyző ugorhat majd róla.
A pénzdíjat megemelik, viszont az egyéni indulás maximumát nem.
És a lakosság számára augusztus 20-ig nem is lesz sokkal jobb a helyzet.
A vizes vébé főhelyszíne nem igazán tud megbirkózni a vízzel.
A 140 millióba kerülő robotok kezelésére hat rendőrt képeznek ki.
A szokásos trágár izmozás, csak ezúttal nem a Liget Projekt embereivel veszekedtek a környezetvédők.
Most éppen kikötőket építenek és hajókat bérelnek, hogy az érdeklődők akár egy óra alatt is eljuthassanak a Müpától a Dagályig.
Kétszer is őrzik az új úszópalotát, nehogy ellopják.
Nem rossz, mivel a legutóbbi focivébét hárommilliárdan látták.
A 2017-es budapesti vébé költségei az eredetileg tervezett négyszeresénél járnak. Ha ezt a bravúrt sikerül az olimpiával is megcsinálni, az plusz 6-9 ezer milliárd forint. Abból akár 214-szer lehetne adni minden nyugdíjasnak tízezer forintos Erzsébet-kártyát.
Itthon körberöhögték, de Gyárfás Tamásnak annyira tetszett, hogy elindította a nemzetközi karrierjét is.
Gyárfás Tamás selyemzsinórjával fojtották meg a szebb sorsot érdemlő rút pulit.
Egy a Dunán, egy pedig a Rákos-patakon, mindkettő a gyalogosoknak, akik elég sokat fognak sétálni az uszodáig. Autóval pedig megközelíteni és parkolni lesz nehéz.