A Fidesz-frakció szóvivője az újpalotai Fő térre rakott ki egy piros postaládát, hogy a helyiek elmondhassák, mit érdemes fejleszteni a környéken.
Már nem először küldi el a fenébe Orbán Viktort az ír rapzenekar.
Arra kérik az utasokat, hogy az üzenetet hagyják figyelmen kívül.
A megafonos propagandista bejegyzésében maga is méltatta Szájer József képességeit.
Ez a jelszó, ami sikerre és győzelemre visz – mondta a hegedűs a Donald Trumphoz címzett videóüzenetében.
„Még nem késő kiszállni és otthagyni a maffiát, már csak a tiszteletreméltó őseid emléke miatt is.”
Felkerült az internetre a politikusról szóló dokumentumfilm erre az esetre rögzített jelenete.
Ausztráliában.
A bebörtönzött ellenzéki politikus hazatérésének harmadik évfordulóján szólalt meg.
Testvérénél megtalálták a Cosa Nostra letartóztatott vezérének üzeneteit, melyben utasította a bűnszervezet tagjait és megvallotta saját filozófiáját.
;-)
Az eset még szeptemberben, az előrehozott választások idején történt. A rendőrség nyomoz.
„Vigyétek. Egy szörnyszülöttet, egy gyilkost neveltetek fel.”
Az írónő azt kéri: „álljunk ellen a tömegtájékoztatási eszközök mindegyikéből honfitársainkra zúduló hazug propagandának”.
Az eseményre a belépő egyébként több mint tízmillió forintba került.