A bíró szerint nehéz szavakba önteni, milyen állapotok voltak. A 10 hónap börtönről szóló ítélet nem jogerős.
Szabálytalanságokat találtak a vádiratban, visszadobták az ügyészségnek.
Az új vádiratban már nem mentességgel rendelkező amerikai elnökként állítanák bíróság elé Trumpot.
Magyar Péter azt ígérte, hangfelvételekkel fogja igazolni ezt. A nyomozati anyagban nem tűnik minden kereknek.
A tárgyalás iratainak olasz fordítását még nem kapta meg, de a családjával és a nagykövetséggel már beszélhet.
A vádlott nem ismerte be a bűnösségét.
A vádirat szerint éveken át lőtték ki a madarakat, hogy a feketepiacon értékesítsék őket.
A pénteken benyújtott bírósági dokumentumokból felsejlenek az eddigi sejtések
Vádat emeltek a kegyetlen Vas megyei házaspárral szemben.
Jelenleg Ausztráliában tartják fogva.
Állami támogatás finanszírozta még azt a futópadot is, amit aztán eltett magának a hivatalnok.
Aktivistákról gyűjtöttek információkat. Kína washingtoni nagykövetsége szerint mindez kitaláció.
4 év börtönt is kaphat az ütlegelésért.
Pénzmosás és illegális ingatlanvásárlás is szerepel a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség vádiratában. A vádlott az Orbán-kormány vendége Budapesten.
Bíróság elé állt a nő, aki a vádak szerint segített Jeffrey Epsteinnek fiatalkorú lányokat felhajtani és beszervezni, hogy aztán ezek ellen a lányok ellen szexuális erőszakot kövessenek el.