Pénz állt a házhoz.
Rogán Antal összesen már 1,1 milliárd forintot kapott találmány hasznosítási díj címen 2017 óta.
Nehéz évei voltak a saját bevallása szerint bérből- és fizetésből élő Orbán Viktornak. Éjfélkor kiderül, hogy mire ment azzal, hogy tavaly végre szégyenkezés nélkül mérhette a havi jövedelmét európai kollégáihoz.
Az elnöki hivatal nem tart attól, hogy ez befolyásolná a korrupció elleni küzdelmet.
Főleg gyémántékszerekről, ritka órákról és egy arannyal bevont AK-47-es rohamkarabélyról van szó, amiket aztán eladott.
Az idei utolsó ülésén határoz a parlament a képviselői vagyonnyilatkozati rendszer módosításáról és az ügyeleti rendszer átalakításáról is.
Ez is az EU egyik feltétele volt ahhoz, hogy Magyarország megkapja a költségvetési forrásokat.
Pár hónapot élt csak a jóval lazább szabályozás, a Bizottság kedvét kereső kormány inkább visszacsináltatja az egészet.
Amivel kiengesztelnék az Európai Bizottságot, hogy Magyarország megkapja az uniós támogatást.
Szigorúbb összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznak majd a közérdekű alapítványok kuratóriumi tagjaira, és felállítják az integritási hatóságot.
A fideszes Hargitai János szerint most meghajolnak a magas jogállamisági feltételeknek.
Megpróbálják majd megszerezni a földek adásvételi szerződéseit.
Az apuka nem ért az online árverésekhez, ennyi az egész.
De csak az egyik kifelejtett céget hajlandó beleírni.
Nehéz is átlátni ennyi mindent.