vakcina

Maruzsa a 16-18 éveseknek: No vakcina, no party!

A köznevelésért felelős államtitkár így próbálta ösztönözni a diákokat, hogy oltassák be magukat.

Mészáros Juli
járvány

Németország nem támogatja a vakcinaszabadalmak feloldását

Szerintük nem a szabadalmak miatt van vakcinahiány a világ jelentős részén.

Szurovecz Illés
járvány

Egyetlen beteg maradt San Marino kórházában, ezért bezárták az egyetlen Covid-osztályt

A 34 ezres köztársaságban még négyen vannak lélegeztető-gépen, de már negatívak, házi karanténban 31 ember van.

Herczeg Márk
járvány

Az orosz egészségügyi minisztérium szerint a Szputnyik V első dózisa akkora védelmet ad, hogy akár magában is használható

A minisztérium szerint ezért nem kell aggódnia azoknak, akik kihagyták a második dózist.

Sarkadi Zsolt
járvány

Hol lehetnek még tartalékok a nagyon belassult oltási programban?

Most már tényleg mindenki előtt nyitva a kapu: fiatalok, frissen meggyógyultak, külföldiek. Orbán jóslatait így is nehéz lesz teljesíteni.

Haszán Zoltán
járvány

SMS nélkül is lehet regisztrálni Szputnyikra?

Kedden még arról volt szó, erre a vakcinatípusra csak az tud időpontot foglalni, akit előzetesen sms-ben értesítenek róla. Olvasóinknak mégis sikerült.

Boros Juli
járvány

Az USA támogatná a koronavírusoltások szabadalmainak feloldását

Ez nagy áttörés, még ha nem is feltétlenül lesznek gyors következményei. A szabadalmi jogok feloldását a Világkereskedelmi szervezetnek is egyhangúlag kell támogatnia, ahol még elbukhat az EU és Nagy-Britannia ellenállásán.

Király András
járvány

Beoltották a sziget lakóinak közel kétharmadát, de még ez sem volt elég egy újabb hullám elkerüléséhez

A Seychelle-szigetek a világ legátoltottabb országa, de most ismét bezárnak az iskolák. Vizsgálják, hogy mi a baj, mert a világ többi részén ekkora átoltottság rengeteget javított a helyzeten.

Magyari Péter
járvány

16 milliárdos oltáskampányra készül a kormány

Felhívják az állampolgárok figyelmét a regisztráció és az oltás szükségességére és fontosságára.

Boros Juli
járvány

Kanadában már 12 éves kortól engedélyezik a Pfizer vakcináját

A világon elsőként kezdik oltani covid ellen ezt a korosztályt.

Kiss Imola
járvány

Egyre zavarosabb az Astra-oltások szervezése

Nincs világos tájékoztatás, hogy mit csináljon, aki 12 hétnél előbb oltatná magát. Közben vannak, akiket kérés nélkül korábban hívnak. A hivatalok semmilyen kérdésre nem válaszolnak.

Szurovecz Illés
járvány

Küszöbön áll a gyógyszeripar és az oltásról lemaradó országok nagy összecsapása

India és a dél-amerikai országok kezdeményezik a WTO-nál a vakcinák szabadalmának feloldását. Az kérdés, hogy ez valóban megoldaná-e a világ vakcinaellátásának problémáit, az azonban vitathatatlan, hogy a jelenlegi rendszer nem működik jól.

Király András
TUDOMÁNY

Csalóka napfény?

A hivatalos járványadatok nagyon kedvező képet mutatnak, de a szennyvízben nőni kezdett a koronavírus koncentrációja. Közben Kósa Lajos véletlenül ízekre szedte a kormány tudománytalan vakcinatáblázatát. Járványhírlevél.

Király András
járvány

Van, ahol kapásból négy hétre adják a második Astra-oltás időpontját, pedig 12 héttel hatásosabb

A múlt heti bejelentésből úgy tűnt, egyénileg lehet kérni korábban, de alapesetben marad a 12 hetes rendszer. Van, aki viszont hiába kérte az oltóponton, 12 hétre kapott időpontot.

Szurovecz Illés
járvány

Kósa Lajos tökéletesen elmagyarázta, miért félrevezető és tudománytalan a kormány vakcinatáblázata

Elmondta, milyen sarlatán statisztikákból dolgoznak az oltásellenesek. Ezek szerint pont olyanokból, amilyeneket közzétesz a kormány.

Szurovecz Illés
POLITIKA