Értelme ugyanis nincs: nem született megállapodás sem a 106 egyéni induló személyéről, sem az országos listáról.
Csak a budapesti belváros jelöltje és Botka László szegedi kihívója kérdéses. Voldemortot ejtették, Simonkát nem. Németh Szilárd megint próbálkozhat Csepelen.
"Rengeteget számíthat, ha valaki, mint például én, ismeri a helyi erőviszonyokat" - mondta.
De a kettős állampolgárságot meghagynák.
Körömi Attila maga kereste meg a pártot. 8 évig volt országgyűlési képviselő, ebből 6 évig a Fidesz színeiben, aztán 2004-ben kilépett. Várta már, hogy legyen kit támogatni.
A párt legismertebb arcai Budapesten próbálkoznak.
Orbánék az Eurostattal szembeni elszámolási vitában veszítettek, így az Eximbank és az MNB-alapítványok állami intézménynek számítanak, de a G7 szerint ez a kampányba már nem fog bezavarni.
Zugló polgármestere szerint egy kicsi összefogással is verhető a Fidesz. Ha az LMP belemenne a közös listába is, akkor maga elé engedné Szél Bernadettet és szerinte nagyobbak lennének úgy a Jobbiknál. 2010 óta sokat sodródott a politikában, de az elmúlt három év küzdelme megerősítette.
A szocialista politikus szerint Botka visszalépése után megrázta magát a párt.
Nehogy túl sok felesleges felület legyen a kínos kérdéseknek.
Amikor egy antikommunista a kommunizmust dícséri: még mindig sok az ellenség a rendszeren belül!
A Jobbiknál rájöttek, hogy túl korai volna.
2014 után megint közösen próbálkozik a két 1 százalékos párt.
A lap úgy tudja, hogy legalább a koordinált jelöltállításról meg akarnak egyezni.
Az MSZP elnöke sajnálja, hogy Botka László visszalépésekor a pártot behálózó fideszesekről beszélt.