választás 2018

Karácsony Gergely szerint nincs értelme olyan összefogásnak, amiben nincs benne Gyurcsány és a DK

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje állítja, könyörögnek neki a fideszesek, hogy nehogy kétharmaduk legyen megint, mert akkor mindennek vége. Azt állítja, átadná a jelöltséget Szél Bernadettnek, ha az LMP beszállna az összefogásba.

Herczeg Márk
POLITIKA

A rendszer berendezkedett, lehet menni választani

A 2018-as választás már jobban hasonlít egy nemzeti konzultációra, mint klasszikus demokratikus eseményre. Ettől még egyáltalán nem mindegy, mekkora hatalmat kap a Fidesz, és ha az ellenzéki szavazók most elveszítik a kedvüket, akkor a rendszer ingyen kaphatja meg, amiért egyébként küzdenie kéne.

plankog
vélemény

Újabb Fidesz-kampánylevelet írt Orbán a határon túli magyaroknak, közpénzből

"Ne feledje, 2018 tavaszán ismét dönteni kell a jövőnkről."

Szily László
POLITIKA

Extrapénzzel kedveskedik a kormány a nyugdíjasoknak

3 százalékos infláció alapján emelik a nyugdíjakat, pedig ennél kisebb lesz a pénzromlás mértéke.

Tbg
POLITIKA

60:46 arányban osztja fel a választókörzeteket az MSZP és a DK

Bejelentették azt is, amit a 444 már tegnap bejelentett a választási együttmüködésükkel kapcsolatban.

Bede Márton
politika

Megegyezett az MSZP és a DK: külön lista; közös egyéniek; Karácsony nem indul, de miniszterelnök-jelölt

A két párt hivatalosan még nem hagyta jóvá, de kedd délután elvben megegyeztek a választási együttműködésről.

Magyari Péter
politika

Karácsony Gergely nagyon számít Gyurcsány Ferencre is

Kampánykörútra megy, és úgy felnyomja az MSZP-t, hogy mégis lesz összefogás. Ez a terve.

Magyari Péter
POLITIKA

Karácsony Gergely azt állítja, aznap tudta meg, hogy felkérik az MSZP miniszterelnök-jelöltjének, amikor bejelentették, hogy ő lesz az

„Valamit rosszul csinálunk”, „teljes káosz van az ellenzéki oldalon” – adta ki a jelszót az MSZP miniszterelnök-jelöltje.

Herczeg Márk
POLITIKA

Talán-talán talált valakit a Fidesz, aki megküzdhet Juhásszal és Fekete-Győrrel

A Magyar Hírlap értesülései szerint Holik István próbálkozhat majd a budapesti 1-es választókerületben

Király András
politika

Rogán Antal szerint nem kell választási program a Fidesznek, mert az emberek "pontosan tudják, hogy mi az, amire számíthatnak"

Továbbra sem tudni, hogy lesz-e számonkérhető programja a kormánypártnak. Lázár szerint lehet, hogy lesz, de csak a választások után.

Botos Tamás
POLITIKA

Még a Fidesznek is jó most, ha Karácsony beugrik az MSZP-be

Karácsony is jól járhat, ha egy nagyobb párt kampányában lesz főszereplő. Már az ellenzéki oldalon is az a kérdés, hogy lehet-e a Fidesz által irányított világon jutni valamire.

Magyari Péter
politika

EBESZ-megfigyelőket hívna a választásra a Momentum

Szerintük "nem lehet bízni a magyar szervek függetlenségében."

Botos Tamás
politika

Karácsony Gergely tagadja, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje lenne, és hogy tárgyalt volna Molnár Gyulával

Ha igaz, amit a zuglói polgármester mond, akkor nem volt ilyen.

Herczeg Márk
politika

A Momentum majd akkor áll ki a Jobbik mellett, amikor tisztázzák az orosz kapcsolataikat

Szerintük mindenekelőtt az a kérdés, üzletel-e még egymással Kovács Béla és Szabó Gábor jobbikos pártigazgató.

Herczeg Márk
POLITIKA

Szél, Hadházy és Gémesi áll az LMP országos listájának élén

A párt hétvégi kongresszusán fogadták el a sorrendet.

Horváth Bence
POLITIKA