Közülük nagyjából 12-13 végez észrevehető politikai tevékenységet.
Majdnem képviselőnek állt, de aztán látva a hódmezővásárhelyi eredményeket, most inkább arra buzdítja az ellenzéki pártokat, hogy mindenhol lépjenek vissza az esélyes jelölt javára.
Persze olyan pártok színeiben, amiről alig találni bármiféle információt az interneten.
Kedden ült le tárgyalni a két párt vezetősége, több körzetben is felmerült a visszalépés lehetősége.
Ennyi országos pártlistát jelentettek be. Az NVB még elkaszálhat közülük, ha az aláírásellenőrzés közben valami nem stimmel.
Az általában választás előtt megjelenő ingyenes lapban a legesélyesebb ellenzéki jelöltet szapulják, és 5 cikkben is foglalkoznak a Fidesz-KDNP jelöltjével, aki többek között a 4 éves fiával síelt. Az újságot 2014-ben kiadó egyesület korábban több mint 60 millió forint közpénztámogatást kapott, és a címe ugyanaz volt, mint a belvárosi Fideszé.
Közelegnek az ünnepek. Jönnek.
Most már tényleg hivatalosan nézik hülyének a választókat.
Nem is keveset: pörög a Pest megyei kamupárt-biznisz.
Az Elios-jelentés kikérése után sorban második fekete pontját gyújtötte volna be a zaleegerszegi városvezetés.
Kilenc helyen nem jött össze az 500 aláírás Fekete-Győréknek.
50 egyéni választókerületben állnak rajthoz, négy megyében nem lesznek egyéni jelöltjeik.
De még így is a Fidesz-KDNP-s Csizi Péter győzelme a valószínűbb a Közös Ország Mozgalom által rendelt közvélemény-kutatás szerint.
No agyaskodás, yes ugribugri! Stop Brüsszel! Stop Soros! Stop ENSZ! Stop világ! Stop! Hammer time!
Plakátkiállításnak nevezik.