választás_2022

Itt van az előválasztás sátrainak térképe

A sárga az utazó sátrakat, a zöld az állandó szavazóhelyeket jelöli.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Az előválasztás az ellenzéki politizálás eddigi legnagyobb teljesítménye

Kényszer hatására, nehezen jött össze, de így is komoly önuralom és elszántság kellett hozzá a pártok részéről, és nagyon sok munka a civilekéről. A jelöltek kiválasztásához mérhető jelentősége van a mozgósításnak, és annak, hogy létrehoztak egy helyzetet, amiben tétje lett az ellenzéki politikusok szavának.

Magyari Péter
publicisztika

Márki-Zay Péter ellen indul egy DK-s politikus a hódmezővásárhelyi előválasztáson, nézd élőben a vitájukat!

Márki-Zay Péter nem csak miniszterelnöknek, hanem Hódmezővásárhely egyéni képviselőjének is készül.

Partizán
POLITIKA

Annyian szerettek volna szavazni az előválasztáson online, hogy nem győzték az operátorok

Jelentősen növelték a kapacitást, érdemes később próbálkozni, üzenték a szervezők.

Botos Tamás
POLITIKA

67 ezren szavaztak hétfőn az előválasztáson

Az előzetes várakozásokat messze felülmúlja az első napi adat.

Botos Tamás
POLITIKA

Ex-fajvédő jobbikos is indul az előválasztáson a Szegedet és a Homokhátságot magába foglaló választókerületben - vita élőben!

Tóth Péter korábban a cigányok visszaszorítását követelte, genetikai hulladéknak nevezte a homoszexuálisokat, "bibsizett" és megszüntette volna Szlovákiát, de már megváltozott a véleménye.

Partizán
POLITIKA

DK-s kihívója akadt a hivatalban lévő szegedi szocialista képviselőnek, nézd élőben előválasztási vitájukat!

A Tisza partján folytatódik előválasztási roadshownk.

Partizán
POLITIKA

Orbán a parlamentben sorolta fel, milyen osztogatást tervez a kormány a választási évre

A a családtámogatásoknak, a munkát terhelő alacsonyabb adóknak és a nyugdíjaknak pedig „alkotmányos védelmet” akarnak adni.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A debreceni étterem ügyvezetője szerint Márki-Zayék "nem rendeltetésszerűen" használták a helyiséget

Mérész Ferenc azt írta lapunkhoz eljuttatott közleményében, hogy éttermük eddig sem adott helyet politikai eseménynek.

Király András
POLITIKA

Itt van, melyik helyi jelöltek közül választhat az előválasztáson

Ha még nem döntött, vagy már igen, vagy nem is akar előválasztani: a 106 egyéni választókerületben ők jelentik az ellenzéki választékot. Egy cikkben minden alapinformáció!

Miklósi Gábor
POLITIKA

Kirakták Márki-Zay Pétert a debreceni étteremből, ahol éppen fórumot tartott

Egy óra után távozásra szólították fel, és még a villanyt is ráoltották.

Király András
POLITIKA

Újraindult az előválasztás

Szombaton túlterhelés miatt összeomlott az informatikai rendszer, de már újra lehet szavazni.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Meghosszabbítják az ellenzéki előválasztást

Az előválasztás első fordulóját meghosszabbítják két nappal, vagyis szeptember 28-án 20 óráig.

Herczeg Márk
POLITIKA

A fideszes aláírásgyűjtő érvelőkártyájáról sem derül ki, hogyan állítja meg a petíció az ellenzéket

Gyurcsány bűnei tételesen rajta vannak, de hogy pontosan mire jó ez? Még az aláírók között is van, aki úgy gondolja, a Fidesz csak felmérést végez ezzel.

plankog, Ács Dániel
POLITIKA

Az MSZP kizárna egy Békés megyei jelöltet, mert bement a szavazósátorba, és utasításokat adott

Szabó Ervin a Jobbik jelöltje, de a DK, az LMP és Márki-Zay mozgalma is támogatja.

Szurovecz Illés
POLITIKA