választás_2022

DK Márki-Zaynak: Nem szabad ilyet csinálni

A párt szerint lejáratókampány a választási csalás bizonyításáért felajánlott összeg.

Botos Tamás
POLITIKA

A Párbeszéd szóvivője Márki-Zay helyett Dobrevre ikszelt

Az új miniszterelnöknek sebeket kell begyógyítania, nem újabbakat feltépnie, érvelt Barabás Richárd.

Botos Tamás
POLITIKA

Márki-Zay: Nem zárható ki, hogy Dobrev mellett nemcsak a DK, hanem a Fidesz is mozgósítani fog

Ezért egymillió forintot ajánl fel azoknak, akik választási csalást lepleznek le.

Botos Tamás
POLITIKA

Kunhalmi: Karácsony nem egyeztetett a visszalépésről

Csak a tényt közölte.

Botos Tamás
POLITIKA

Elindult az előválasztás második fordulója

475 településen és online lehet voksolni.

Botos Tamás
POLITIKA

Így kell lehúzni Karácsony nevét több százezer szavazólapról

Urfi Péter
POLITIKA

Ezeken a helyeken lehet szavazni az ellenzéki előválasztás második fordulójában

Október 10. és 16. között.

Mészáros Juli
POLITIKA

Alaposan betesz Rogánék kampányterveinek Márki-Zay Péter előretörése

A kormány hónapok óta Karácsony és Gyurcsány összeborulására építi kampányát, de a főpolgármester kiszállásával sem írják újra a képletet. Ami egyre csak szürreálisabb.

Haszán Zoltán, Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Botka László Márki-Zay Pétert támogatja az előválasztáson

Szeged polgármestere Hódmezővásárhely polgármestere mellett állt ki.

Horváth Bence
POLITIKA

Az MSZP az előválasztáson sikeresen szereplő miniszterelnök-jelöltet támogatja

Nem állnak be se Márki-Zay, se Dobrev mögé.

Boros Juli
POLITIKA

Jakab Péter: Márki-Zay ne sértegesse a szavazókat, és tisztelje jobban a jobbikosokat

Micsoda nap.

Boros Juli
POLITIKA

A DK azt szeretné, hogy Márki-Zay kérjen bocsánatot a lefideszesezett szavazóitól

A jelölt azt mondta, aki Dobrevre szavaz, az Orbán Viktorra szavaz.

Boros Juli
POLITIKA

A jól értesült Gulyás Gergely előre megmondta, hogy Karácsony Gergely nyeri majd az ellenzéki előválasztást

Múlt héten kérdeztük, elspoilerezte a végeredményt.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Orbán is nézte Karácsonyék sajtótájékoztatóját

Stílusosan, elegánsan reagált.

Boros Juli
POLITIKA

DK: Nem kerestük meg Karácsony Gergelyt, és nem tárgyaltunk vele visszalépésről

Karácsony: de igen, kerestek.

Boros Juli
POLITIKA