Kaposváron tartotta első „nyílt utcafórumát” a miniszterelnök, de az látszik, hogy ez az esemény nem a párbeszédről szól.
A kormányváltás érdekében.
Átbeszéljük, mit tudunk a két nagy párt kampányának belső dinamikáiról.
Két fiatalkorút beazonosítottunk azok közül, akik a Nemzeti Meneten ukrán zászlót feszítettek ki. Kiderítettük, hogy előtte ők lógattak le Tisza-ellenes molinókat egy Bajcsy-Zsilinszky úti ház erkélyéről is. A végén aztán egyikük saját magát buktatta le egy fotóval.
A Tisza alelnöke arról is beszélt, hogy a kormányváltás után az üzleti szférából keresnek majd vezetőket az állami cégek élére.
A térfoglalós országjárásra induló Orbán azt mondta, hogy őt eddig is lehetett kérdezni. Megnéztük, ki kapott erre lehetőséget. Számos olyat találtunk, aki elfelejtette elárulni, hogy valójában fldeszes politikus.
Debütált a frissen igazolt Pápai Joci, Gáspár Győző életében először metrózott, Dopeman felajánlkozott Putyinnak, Orbán resztorizta Vasvári Vivient.
Bár néhány helyen még nem végleges az indulók száma, úgy tűnik, annyi jelölt lesz, mint négy éve. Átlagosan Borsodban indulnak a legtöbben, Vasban a legkevesebben. A fővárosban 5–9 egyéni jelölt lesz.
Jogerősen megvan 76 egyéni jelöltjük, ez bőven elegendő.
És hány éves a kapitány?
„Magyar Péter az utolsó esélyünk ebben az évtizedben a kormányváltásra” – mondták a Tisza-menet résztvevői, akik közül sokan utcára mennének, ha a Fidesz nyerne. De ezt egyébként is csak akkor tudják elképzelni, ha elcsalják a választásokat.
A menetelők vagy nem tudják, vagy nem akarják elképzelni azt a Magyarországot, ahol a Tisza Párt alakít kormányt.
Sok tízezres (százezres?) vonulások, megtelt terek, sűrű szlogenek, nagy látvány. 28 nappal a mindkét fél által sorsdöntőnek nevezett választás előtt igyekezett mindenki erőt mutatni. Rettegtető Orbán, polgári Magyar. Összefoglalónk a nemzeti ünnepről.
Tapasztalataink szerint most több embert tudott megmozdítani a Tisza, mint október 23-án. Sok volt a fiatal és a kisgyerek, a beszéd végére viszont a tömeg egy része elfáradt.
A Tisza és a Fidesz mellett a felmérések alapján egyedüli esélyes Mi Hazánk a Bűnvadászokkal közösen vette be a Pilvax közt: volt zsidózás és cigányozás is. Találkoztunk olyan szimpatizánssal, aki szavazna a Tiszára, ha Radnai Márk vezetné, és beszéltünk egy siheder skinheaddel is, aki a Bűnvadászok mintájára szervezett saját csapatot.