Vang Ji

Vang Ji köszönetet mondott Orbánnak a Kína-EU kapcsolatok előmozdításáért

A Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottságának igazgatója szerint a magyar-kínai viszony a nemzetközi kapcsolatok mintapéldájává vált.

Benics Márk
POLITIKA

Most vagy mindenki más hülye, vagy mégis Orbán hajt forgalommal szembe a sztrádán

Három napon át tanácskoztak a világ vezetői Münchenben, ahova a magyar miniszterelnököt még csak meg se hívták. Talán nem is véletlenül, elég gyorsan kiderült, hogy mindenben mást gondolnak, mint Orbán. A fő téma persze Ukrajna volt, de Kína és az USA viszonya és az atomháborús fenyegetés is hangsúlyosan megjelent a tanácskozáson.

Király András
külföld

Orbán magánvacsorán fogadta a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottságának igazgatóját

Szijjártó Péter hétfőn tárgyal Vang Ji államtanácsossal.

Herczeg Márk
POLITIKA

Magasrangú kommunista vendége lesz hétfőn Szijjártó Péternek

A Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottságának igazgatója teszi tiszteletét a magyar külügyminiszternél.

Czinkóczi Sándor
külföld

Kína azt állítja, semleges az ukrajnai háborúban, de azért elmélyíti a kapcsolatait Oroszországgal

Legalábbis az alapján, amit Veng Ji kínai külügyminiszter mondott. A kínai hadsereg közben „csapásmérő hadgyakorlatokat” tartott Tajvan közelében.

Herczeg Márk
háború

Peking üzenete az EU-nak: Vegyetek példát Magyarországról!

A kínaiak hasonló objektív és barátságos hozzáállást szeretne az EU többi tagállamától is, mint amit Magyarországtól kapnak.

Horváth Bence
POLITIKA

Kína szerint Amerika veszélyes jeleket küld Tajvannal kapcsolatban

Kína szerint a tajvani kérdés kínai belügy, az Egyesült Államoknak pedig nincs joga beleszólni abba, hogy milyen módszerrel oldják meg.

Tárkányi Flóra
külföld

A világjáró kínai külügyminiszter

A harcias külügyminiszter Afrikában és a Csendes-óceán térségében terjeszti a kínai befolyást.

Bódog Bálint
külföld

Oroszország „jogos biztonsági aggályairól” egyeztetett Kína Washingtonnal

A kínai külügyminiszter amerikai kollégájával tárgyalva azt mondta, célszerű lenne felhagyni a hidegháborús mentalitással.

Szász Zsófi
külföld

A klímaváltozással fenyeget Kína

Olyan szép klímád van. Kár lenne, ha történne vele valami!

Kaufmann Balázs
klímaváltozás

Kína „baráti kapcsolatra” törekszik a tálibokkal

Peking nem zárja be kabuli nagykövetségét, és hajlandók támogatni az újjáépítést.

Herczeg Márk
háború

Szijjártó Kínába utazott és kitüntette a kínai külügyminisztert a kínai vakcinák miatt

A „magyar emberek nagyrabecsülésének és köszönetének jeleként”.

Mészáros Juli
járvány

Lavrov szerint Brüsszel megsemmisítette az unió és Oroszország kapcsolatait

Az orosz külügyminiszter azután beszélt erről, hogy kínai kollégájával találkozott.

Horváth Bence
külföld

Fagyos hangulatban indult az USA-Kína csúcstalálkozó, és nem csak azért, mert Alaszkában tartják

Biden megválasztása óta először találkozott a két ország külügyminisztere. Az amerikaiak felhoztak több témát is, amiről Kína nem hajlandó senkivel beszélni, kemény üzengetésekbe torkollott a találkozó.

Horváth Bence
külföld

A feszültségek enyhítésében állapodott meg Kína és India

A nyári konfliktusok óta először találkozott egymással a két ország külügyminisztere.

Horváth Bence
külföld