Varga Judit

Varga Judit megerősítette, hogy Vertán György cégénél dolgozik

„Magyar Péter hazug sejtetéseit határozottan visszautasítom” – írta az egykori igazságügyi miniszter a 444-nek, kérve, hogy változtatás nélkül közöljük mondandóját.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

A jótékonykodó ősfradista, az állami adatbázisok atyaúristene, akit Magyar Péter berántott a „magyar Watergate”-be

Egy kollégiumi fénymásolóval indított, mára az államhoz bekötött milliárdos. Vertán György nagyvállalkozót Magyar Péter azzal vádolta meg, hogy fideszes körök megbízásából Vogel Evelint és Varga Juditot is segíti – egyiküket pénzzel és lakással, a másikukat állással.

Rovó Attila
belföld

Magyar Péter szerint illegálisan lehallgatják őt, és példátlan lejárató kampányt fognak indítani ellene hamisított felvételekkel

A Tisza Párt elnöke többek közt azt állítja, hogy volt barátnőjét, Vogel Evelint fideszes körökből fizetik, egyúttal zsarolás miatt feljelentést is tesz ellene.

Bódog Bálint
belföld

Varga Judit visszatért, és részt vett egy MCC-s konferencián Olaszországban

A volt igazságügyi miniszter Cadenabbiában találkozott német és osztrák diplomatákkal.

Mészáros Juli
belföld

Magyar Péter médiaalapító öccse szerint nem adott okot arra, hogy „letiszatévézzék” őket

Szerinte Magyar Pétert „természetesen” lehet majd kritizálni a Kontroll műsoraiban, „ez nem kérdés”.

Mészáros Juli
Média

Túlárazott szerződéseket talált a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a Diákhitel Központnál Magyar Péter ideje alatt

Előkerült a jelentés arról a vizsgálatról, ami azután indult, hogy Varga Juditék házassága megromlott.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

„Ismerem a polgármester urat, megkért, hogy segítsek” – 25 éves ismeretség és 380 millió forint

Gulyás Gergely közbenjárására nem valamilyen pályázaton, hanem kormányhatározattal adtak pénzt a balatonhenyei kultúrház felújítására. A miniszter el is ment átadni a helyet régi ismerőséhez.

Kaufmann Balázs, Kristóf Balázs
video

Kubatov: A politika nem mindig arról szól, hogy te nyerjél, hanem arról is, hogy olyan országban éljél, amiben jól érzik magukat sokan

A Fidesz alelnöke és pártigazgatója, egyben az FTC elnöke azt mondta, ha feladnánk a migrációs küzdelmet, úgy nézne ki a fővárosunk, mint Bécs.

Herczeg Márk
POLITIKA

Varga Judit asztaloscéget alapított

Az Állami Számvevőszék elnökével.

Botos Tamás
POLITIKA

Varga Judit és Windisch László hegedűkoncerten vett részt

Egészen a Zala megyei Szentgyörgyvölgyig utaztak az előadásért.

Molnár Kristóf
ZENE

„Fogalmam sincs” – mondta Varga Judit az ügyészségen arról, mit jelent az az állítása, hogy Rogánék kihúzatták magukat a Völner–Schadl-ügy irataiból

Március 26-án vitte be az ügyészségre Magyar Péter a hangfelvételt, amelyen Varga Judit a többi között arról beszélt, hogy manipulálták a Völner–Schadl-ügy iratait, és hogy Völnert figyelmeztették. Az ügyészség nyomozott és nem talált bűncselekményre utaló jelet, de a határozatában néhány vallomásrészletet közzétett.

Windisch Judit
POLITIKA

K. Endre sajnálja, hogy Nováknak és Vargának le kellett mondania, viszont hálásan köszöni a döntésüket

A kegyelmi ügy főszereplője továbbra is ártatlannak tartja magát.

Molnár Kristóf
bűnügy

Rogán Antal: Ha Judit ezeket komolyan gondolta, akkor finoman szólva alaptalan dolgokat állított

„Megkérdeztem Varga Juditot erről utána, és azt mondta, hogy értsem meg, abban a szituációban már bármit elmondott volna, csak hogy szabaduljon a férjétől.” Ezt mondta Rogán Antal a 444-nek adott interjúban arról, ami a Magyar Péter által készített hangfelvételen elhangzik.

plankog
POLITIKA
Videó

Hajdú Péter: Ez az egész egy faszság

A Fidesz eredményváróján kérdeztük a műsorvezetőt, miért nem kérdezett rá Varga Juditnál arra, amit Magyar Péter hangfelvételein mondott.

Ács Dániel, Czinkóczi Sándor
video

Utolsó felépített női politikusát is megalázva szedte le a Fidesz

Szentkirályi Alexandra leszedése túlmutat azon az kérdésen, ki lesz Budapest főpolgármestere a következő 5 évben.

Diószegi-Horváth Nóra
vélemény