Február 10-én Novák Katalin és Varga Judit, június 7-én Szentkirályi Alexandra.
A Fidesznek, szűk 4 hónap, egészen pontosan 119 nap alatt sikerült mindhárom olyan női politikusát leszednie a politikai térképről, akiket (úgy, ahogy) felépített az elmúlt években.
Közülük Szentkirályi Alexandra megalázása volt a leglátványosabb.A Fidesz látványosan macsópárt, nem igazán engednek be - ahogy a miniszterelnök úr mondani szokta - hölgyeket a köreikbe, ha egy nő mégis vezető pozíciót kap, az annyira kirívó esetnek számít, hogy külön be szoktunk róla számolni.
Ebben a légkörben 2024 elején igazán élményszámba ment, hogy három olyan nő is volt, akiket a Fidesz hosszú munkával felépített. Novák Katalin Balog Zoltán mentoráltjaként, szívós munkával nőtte ki magát, egészen a köztársasági elnöki pozícióig ívelt a karrierje. Varga Judit más utat járt be, lényegében outsiderként került az igazságügyi miniszteri székbe, és menetelhetett volna még onnan is tovább.
Szentkirályi inkább a Novák-féle utat járta, a Fővárosi Önkormányzatban Tarlós István akkori főpolgármester szárnyai alatt nőtt bele a politikába, főpolgármester-helyettesi székét cserélte 2020-ban kormányszóvivőire.
Ők hárman más-más szinten ugyan, de már egy új politikusgenerációt képviseltek a Fideszben, az pedig, hogy kitüntetett pozíciókra delegálták őket (Varga azért mondott le a miniszteri székéről, hogy a kormánypártok EP-listáját vezesse), azt is jelezte egyben, hogy valamelyest enyhült Orbán Viktor viszolygása a női politikusok felemelésétől.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A 444-en megírt kegyelmi ügybe bukott bele.
Lemond az országgyűlési képviselői mandátumáról és az EP-lista vezetéséről is.
Arra kéri a támogatóit, hogy szavazzanak Vitézy Dávidra.
1998 után újra ott egy nő a fotón.
A kormányfő Novák Katalint okolja a kialakult politikai válság miatt, hogy ezzel is fedje saját felelősségét. De mi volt Orbán szemében a lemondatott elnök igazi bűne? Mikor fogyott el a bizalom? És miért eresztették rá Lázár Jánost? Az Orbán–Novák kapcsolat epizódjai.
A negyedik Orbán-kormányra beérett egy új politikusgeneráció, amely képzett, nemzetközi porondon is bevethető, de érti, hogy a feltétel nélküli hűség az előrelépés záloga.
A saját érdekükben, mert nem bírnák. Egy zártkörű beszélgetésen elmondta azt is, hogy szerinte ki igazán tehetséges a női politikusok között, de annyira tehetséges, hogy nemcsak a nőkkel veszi fel a versenyt. De miniszter egy ideig nem lesz belőle sem.
A volt köztársasági elnök lemondása óta nem jelent meg sehol nyilvánosan.
A volt köztársasági elnök a Kossuth térre jár majd be dolgozni.
Hadházy Ákos szerint így hívják finoman a házvezetőnőt.
A mindenkori köztársasági elnök élete végéig igényelhet fizetett titkárságot.
Pedig közel 2 órán át tartott a beszélgetés.
Mit üzen a Fidesz azzal, hogy most már következetesen Novák-ügyként hivatkozik a kegyelmi ügyre? Miért ment neki Lázár János a volt köztársasági elnöknek? Podcast Rényi Pál Dániellel, aki cikket írt Orbán és Novák konfliktusának hátteréről.
Nem tartja veszélytelennek Magyar Pétert a Fideszre nézve, de azért nem is aggódnak miatta - mondta Lázár János a 444-nek egri kampányeseménye előtt. Dolgozott együtt „Péterrel”, és a munkájára nem volt panasz. A hangfelvételen szerinte Varga Judit összevissza beszélt, Novák Katalin kegyelmi döntését felháborítónak tartja.
Szemerkényi Réka helyett egy olyan embert küldenek ki amerikai nagykövetnek, aki két és fél éve foglalkozik külügyekkel.
A miniszterelnök szerint az előttünk lévő két-három év a kivételesen jó évek közé tartozik majd Magyarország történetében. A Blikknek beszélt arról, hogy van egy terve, ami sikerülni is fog, és az átlagnál sokkal kevesebbet is téved.
Karácsony Gergely azonnali vizsgálatot indított, hogy miért kaphatott a később nyolc évre ítélt V. János Bárczy-díjat.
Nem tud már azzal érveli, hogy milyen életet biztosít ez a rendszer, ellenfeleit meggyőzés helyett pedig már csak legyőzni akarja. Orbán a Békemeneten annyit tudott mondani: Fidesz vagy halál. Közönségét pedig azzal lelkesítette, hogy milyen profi kampánygépezet fogja sulykolni ezt az üzenetet, több millió ajtón bekopogtatva.