Varga Mihály

A kormány még mindig nem tudja, hogyan kerülnek a halak az éttermekbe

Lázár szerint feketén, de más lehetőségük a horgászoknak sem nagyon maradt.

Czinkóczi Sándor
politika

Rogán Antalra feltelepítették a népszavazási programot, és úgy fut rajta, mint az istennyila

A fideszes szuperszámítógép nem ismeri a kék halált, viszont fejből, pislogás nélkül fújja a népszavazásos kék füzetet. Aki végighallgatta, az megismerkedhetett a nőfaló szírrel és a korrumpálhatatlan Zrínyi Miklóssal.

Ács Dániel
politika

A magyar kormány nekimegy a Google-nek, a Facebooknak és az Amazonnak

Varga Mihály ambiciózus javaslata szerint az átutalásokat adóztatnák meg.

Herczeg Márk
INTERNET

Üldözött keresztények egyedi döntés alapján kaphatnak majd az egymilliárdból

Varga Mihály elmondta, hogyan működik majd az új szerv.

Magyari Péter
politika

Világméretű támogatási akciót szervez a kormány a megtámadott keresztényeknek

Majdnem egymilliárd forintot különítenek el erre.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

RÖVIDHÍR - Varga Mihály: minden nap újra kell teremteni a magyarságot

kasnyikm
MŰVÉSZET

Varga: Lehet eurónk, de mostanában azért nem lesz

A gazdasági miniszter Tusnádfürdőn elemezte a forint jövőjét.

Magyari Péter
gazdaság

Magyarország súlyos munkaerőhiánnyal küzd

A KSH jelentése ijesztő: állások tízezrei várnak betöltésre. Varga miniszter elismeri, hogy külföldről kell segítség.

Rényi Pál Dániel
gazdaság

Lázár lehet a Fidesz-Jobbik, Varga Mihály pedig a Fidesz-MSZP-kormány miniszterelnöke

A Heti Válasz felvázolta a Fidesz B-tervét 2018-ra. Technokrata politikus a szocialistáknak, EU-ellenes keménykedő a Jobbiknak.

plankog
POLITIKA

Varga Mihály vezetésével felállt a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság

Ahol nemzeti autóbuszgyártási stratégia van, ott bizottság is lesz.

Herczeg Márk
közlekedés

Varga Mihály (dolgozó) bevándorlók tízezreinek betelepítéséről álmodozik

Adókedvezményeket is kapnak a cégek majd a képzett vendégmunkások elszállásolásához. A többiekről népszavazás október 2-án.

Rényi Pál Dániel
gazdaság

Varga Mihály már a magyar lehetőségeket látja a Brexitben

Brit cégeket happolna el a nemzetgazdasági miniszter, aki szerint Magyarország igazából nem is akar kilépni az EU-ból.

kasnyikm
gazdaság

Elhappolták a BKV elől az új buszokat

Tíz évre szóló buszos tendert írt ki a BKK. A zsíros üzletből feltehetően sem a magyar BKV, sem a magyar buszgyártók nem részesülnek. Pedig csak egy hete startol el a magyar buszgyártási stratégia.

Tbg
közlekedés

100 millióból 105 magyart hazahoztak, majd abba is hagyták a Gyere haza, fiatal! programot

Ennyi volt ebben.

Herczeg Márk
gazdaság

Varga: Spéder Zoltán fontos kérdés, de csak másodlagos

A nemzetgazdasági miniszter végre elárulta, hogy mikor csökkenhet a rekorder 27 százalékos áfakulcs Magyarországon.

Botos Tamás
POLITIKA