Az ellenzék aggódik, a fideszes polgármester nyugtat.
Szilvássy Zoltán rektor egyelőre nem méltatta válaszra a pártot.
A Centrál Médiacsoport tulajdonosa először nyilatkozott azóta, hogy kiderült, ráküldték a Pegasust.
Színes mezőnnyel folytatódik Hajdú-Bihar megye 1. számú választókerületében a Partizán előválasztási vitasorozata.
A 24.hu tulajdonosa – aki többször beszélt arról, hogy Orbánék az ő lapját is el akarták venni – egyike azoknak, akiknek a telefonszáma ott volt a célpontok listáján.
A képviselő a miniszterelnök ajtajának kilincsére helyezte a 900 forintért vásárolt húst.
Szinergiák.
Varga Zoltán a Bloombergnek azt mondta, élettársa ijedten hívta fel, amikor egy helikopter jelent meg a házuknál. Szerinte korábban naiv volt Orbánnal szemben, de mára egyértelmű, orosz típusú nyilvánosságot akar.
Varga Zoltán arról beszélt, hogy lejáratókampány indult a médiacége ellen és személyesen őellene.
A tiszti főorvos friss utasítása lazított a kórházi tesztelés protokollján, az ellenzéki párt nyújtott, páros lábbal szállt bele.
Varga Zoltán kopipésztelt egyet, az eredmény álomszerű lett.
A DK-s Varga Zoltán a polgármesternek is felajánlott egyet. Azért a Soros-ellenes határozat így is átment.
A sajtóban is érdekelt nagyvállalkozó még nem beszélt arról, hogy mihez kezd az épülettel.
A HVG szerint a tulajdonos Varga Zoltán ezzel a kormányközeli médiaemberek nyomulásától is védeni akarja a Centrál-cégcsoportot.
A Telekom és a VS-t kiadó New Wave csütörtökön írja alá a szerződést, új nagy online birodalom jöhet létre.