vasfüggöny

Szergej Lavrov szerint új vasfüggöny ereszkedik le Európában

Némi zavar a történelmi hasonlatban, hogy az egyáltalán nem képletes vasfüggönyt a szocialista országok húzták fel nyugati határaikon saját állampolgáraik visszatartására.

Király András
külföld

Joe Biden: Az ukránok most ugyanazért harcolnak, mint a magyarok 56-ban

Az amerikai elnök Varsóban elmondott beszéde szerint a demokráciáért folytatott harc nem ért véget a Vasfüggöny leomlásával, és egy diktátor akarata nem győzedelmeskedhet az emberek szabadságszeretete és összefogása felett.

Csurgó Dénes
külföld

A TEK elismerte, hogy ők nem engedték be Burgenland kormányzóját Merkelhez és Orbánhoz Sopronban

Késett a két osztrák politikus, a TEK szerint a rendőr jól tette, hogy nem engedte be őket, de burkoltan azt is elismerték, hogy a rendőrök is hibáztak.

Szily László
POLITIKA

Az osztrák sajtó szerint a magyar rendőrök nem engedték be Merkel és Orbán megemlékezésére Burgenland kormányzóját

A Vasfüggönyt őrző kommunista határőrök önkényeskedéséhez hasonlítják a magyar szervezők hozzáállását.

Szily László
politika

Miután az MSZP-s Ujhelyi István Sopronban a vasfüggönyről beszélt, a kormánymédia a szájába hamisította, hogy a határkerítést bontaná le

Kedden délután már Deutsch Tamás is beszállt a dologba.

erdelyip
Média

Épül a vasfüggöny az osztrák határon

Horn Gyula nem élt hiába.

alg0ritmus fer1
utazás

Szerbia miniszterelnöke Auschwitzot emlegette Orbánék négyméteres szögesdrót kerítésével kapcsolatban

"Szerbia nem zárja be önmagát, Szerbia nem fog Auschwitzban élni." Vucic megígérte, elbeszélget Orbánnal a kérdésről.

kasnyikm
külföld

Új vasfüggöny áll a bolgár-török határon

Az ISIS megjelenése és a szíriai polgárháború borzalmai rengeteg embert hajtanak a biztonságosnak vélt EU felé. Sokuk csak eddig a kerítésig jut, ahol aztán jól megverik a határőrök, majd hazaküldik.

Sarkadi Zsolt
külföld

Játék: találj 5 különbséget a 2 képen!

Vasfüggönyök jönnek, vasfüggönyök mennek, de a férfi legyen férfi.

anarki
közlekedés

Horn Gyula elpusztítja a vasfüggönyt. KAMUUU!

Riadó: meghamisították az ezeréves magyarság történelmét!

Herczeg Márk
képzavar