vasút

Megütöttek egy kalauzt hétvégén a Budapest-Vác vonalon

A 30 éves budapesti támadó ellen eljárás indult.

Horváth Bence
bűnügy

Türelmesen hazafelé: jelentős késéssel indulnak és érkeznek a vonatok több fővonalon is

Hív a vasút, vár a MÁV.

Tbg
közlekedés

Németországban üzembe állították a világ első hidrogénhajtású vonatszerelvényeit

Az Alstom csodagépei 1000 kilométert is megtesznek egyetlen töltéssel, és csak vízgőzt engednek ki magukból.

Rényi Pál Dániel
közlekedés

Egy walesi vasúttársaság felhagy azzal a szokásával, hogy a megtalált pénztárcákban lévő pénz egy részét megtartja

Eddig azzal magyarázták, hogy drága fenntartani a talált tárgyak osztályát, de most túl nagy lett a felháborodás.

Horváth Bence
külföld

Gyerekeknek kialakított játszókocsik vannak a finn intercityken

A játékokkal és mesekönyvekkel felszerelt különleges kocsira most egy brit politikus csodálkozott rá, pedig nem új jelenség.

Horváth Bence
közlekedés

MÁV: Elnézte a jelzőfényt a mozdonyvezető, ezért került egymással szembe két vonat a gödi állomáson

A váltó megrongálódott, de az utasok nem voltak veszélyben – közölte az RTL Híradóval a vasúttársaság.

Herczeg Márk
baleset

A Déli pályaudvar és Kelenföld között nem közlekednek vonatok

Jelentős késések a környéken, az elővárosi vonatozást érdemes ma elfelejteni.

Horváth Bence
közlekedés

Gázolás miatt késnek a vonatok a székesfehérvári vonalon

Akár másfél órával is nőhet a menetidő a Budapest-Nagykanizsa, a Budapest--Tapolca, és a Székesfehérvár-Szombathely útvonalakon.

Rényi Pál Dániel
közlekedés

Biztonsági rést fedeztek fel a Kelenföld-Székesfehérvár vasútvonal rendszerében

Felnyílt egy sorompó, amikor nem kellett volna. Baleset szerencsére nem történt, de most jelzőőrök irányítják egy darabig a forgalmat.

Horváth Bence
közlekedés

Na most kell igazán megállítani Brüsszelt: az EU 78 milliárd forintot ad a Szajol és Debrecen közötti vasútvonal fejlesztésére

Elég volt az ilyen jellegű elnyomásból! Nem leszünk gyarmat!

Herczeg Márk
közlekedés

Határozatlan idejű sztrájkba kezdenek a francia vasutasok

Komoly tesztje jön Emmanuel Macron munkaügyi liberalizációs reformcsomagjának. 1995 óta az összes francia kormány elbukott, amikor kezdeni akartak valamit az állami vasúttársasággal.

Horváth Bence
külföld

1,5 milliárd forintból készülhet el a Budapest-Varsó vasútvonal megvalósíthatósági tanulmánya (!)

Most rendelte meg a kormány, 2020 januárjáig kell elkészítenie a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-nek.

Horváth Bence
közlekedés

Mészáros Lőrinc vasúti céget vett a tolmácsától

Az ügyletet kezdettől Mészáros és Simicska üzleteként könyvelték el a piacon, a Vasútautomatika Kft. most hivatalosan is a felcsúti polgármesteré lett.

Herczeg Márk
gazdaság

Elárasztották az egyetemisták a román vasútat

Tavaly óta ingyenes a jegy a hallgatóknak, de nincs elég hely, százezreknek kell állva utazniuk.

Albert Ákos
közlekedés

A mozdonyvezető fotózta le, hogy pillanatokkal a vonat érkezése előtt még a sínen volt a két diák

Egyiküknek még telefon is volt a kezében, a vonatot nem vették észre.

plankog
közlekedés