Biztonsági rést fedeztek fel a Kelenföld-Székesfehérvár vasútvonal rendszerében

közlekedés

Az RTL Klub Híradója számolt be róla, hogy biztonsági résre akadt a MÁV a Székesfehérvár-Kelenföld közötti szakasz rendszerében. Ezért a vonalon most hat helyen is fényjelzők helyett jelzőőrök terelik a forgalmat, a vonatok pedig dudálással jelzik, ha érkeznek.

Mint a Híradó beszámolt róla, a hibára egy hete jöttek rá: amikor egy átkelőnél elment egy vonat, a sorompó felemelkedett, holott rögtön érkezett egy másik szerelvény is. Baleset szerencsére nem történt, de a MÁV vizsgálatot indított, ekkor derült ki, hogy biztonsági rés van a 2014 elején üzembe helyezett szoftverben, ami nemcsak az átkelők forgalmát szabályozza, de arra is felügyel, hogy ne menjenek egymással szembe a vonatok.

A 15,5 milliárd forintból megvalósult fejlesztésnek jelenleg garanciális javítása zajlik, ez a hatósági vizsgálatokkal együtt akár hetekig is eltarthat. A MÁV az RTL Klubnak hangsúlyozta, hogy konkrét balesetveszély nem volt. A javítás alatt a szakaszon maradnak a jelzőőrök, illetve nagyobb lett a vonatok követési távolsága is, emiatt késések is előfordulhatnak.