Nyugat által szankcionált országok, Nyugat által dominált nemzetközi intézményeknek kiszolgáltatott országok, dollárgyűlölők és IMF hiteltől ódzkodó kormányok, ide süssetek! Bővül a BRICS.
A jelen állás szerint a nagy világválság (az 1920-as évek végi, nem a 2008-as) óta nem látott zuhanással zárhatja az évet az amerikai tőzsde.
Pont 10 éve kezdődött a gazdasági válság, ami megrengette a világot. Mostanra jól látszik, hogy ennek a történetnek még egyáltalán nincs vége: alaptételek dőltek meg, a pénzügyi válságból pedig politikai káosz lett.
Minden idők legnagyobb gazdasági összeomlásához súlyos csalások és visszaélések is vezettek, tíz év alatt mégsem került egyetlen bankvezér sem börtönbe.