vitézy dávid

Vitézy az M7-es szélesítése helyett a balatoni vasutat fejlesztené

Szerinte minden racionalitás a vasút fejlesztése mellett szól.

Molnár Kristóf
közlekedés

Vitézy Dávid szerint 0-24-es sebességmérővel lehetne megakadályozni az olyan baleseteket, mint a körúti

New Yorkban igazoltan működik a módszer.

Fődi Kitti
közlekedés

A következő évtizedben nem lesz mit megvalósítani Budapesten és környékén

A Budapest Fejlesztési Központban milliárdokat költöttek az új komplex városfejlesztési projektek előkészítésére, de a választás után fordult a széljárás, a fejlesztések leálltak, és a tervek feltehetően hasznavehetetlen papírhalmokként végzik. Interjú egy volt dolgozóval.

Miklósi Gábor
Budapest

Kilenc év letöltendőt kaphat Töröcskei, az egykori Széchenyi Bank vezetője

Már 2017-ben sem lehetett azzal vádolni az ügyészséget, hogy elkapkodják a nyomozást az állam által agyonpénzelt bank ügyében.

Solti Hanna
bűnügy

Megvan Vitézy Dávid utódja, Nagy Bálint lehet az új közlekedési államtitkár

Nagy korábban Keszthely polgármestere volt, január végén pedig eljárást kezdeményeztek ellene az önkormányzati törvény által tiltott álláshalmozás miatt.

Solti Hanna
POLITIKA
Videó

Lázár János: Én nem szívtam életemben még sohase

Azért beszélt a nyáron „brüsszeli, kokainon élő úriemberekről”, mert ő ilyenekkel találkozott, amikor még kijárt tárgyalni.

Kiss Bence, Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Telex: Tarlós István is távozik, ő a MÁV igazgatótanácsából

Családi okokkal indokolta a lemondást.

Vég Márton
belföld

Palkovics lemondásával, minisztériuma felszámolásával Vitézy Dávid államtitkársága is megszűnik

A közlekedési szakterület a megszűnő Ipari és Technológiai Minisztériumtól Lázár János minisztériumához kerül.

Király András
POLITIKA

Idén Magyarország is Ukrajnából importálja a gabonát

A kormány valójában nem állította le az exportot, miközben az aszály miatt gyengébb lett a termés.

Czinkóczi Sándor
mezőgazdaság

Itt volt mindenki, aki a NER-nek fontos vagy annak érzi magát

Kötcsén hangolódott az évadkezdésre a Fidesz holdudvara.

Németh Dániel, Czinkóczi Sándor
Politika

Lecseréli az állam a távolsági intercity flotta kétharmadát

Még idén ki kell írni a közbeszerzési eljárást a szerelvényekre.

Kiss Imola
közlekedés

A forgalommal szemben alakítanak ki buszsávot Dunaharasztiban

A közlekedési államtitkár szerint muszáj volt beavatkozni, mert a pótlóbuszok menetideje 30-60 perccel volt több, mint a vonatoké.

Botos Tamás
közlekedés

Vitézy Dávid bocsánatot kért, amiért bénáznak a MÁV-nál

Az államtitkár szerint alapjaiban kell újjáépíteni a MÁV működési folyamatait.

Fődi Kitti
közlekedés

Felszámolják Vitézy Dávid fővárosi beruházásokért felelős cégét

Megszűnik a Nemzeti Közlekedési Központ, projektjeit az Építési és Beruházási Minisztérium veszi át.

Mészáros Juli
gazdaság

Megírta a minisztérium, hogy miért vacsorázott Palkovics László hétfőn Mészáros Lőrinc egyik fontos emberével

„A miniszter eredményes munkavégzéséhez elengedhetetlen, hogy a tárcája hatáskörébe tartozó ágazatok meghatározó vállalataival állandó kapcsolatot tartson."

Benics Márk
POLITIKA