Halála előtt dolgozott ezen a meggyilkolt orosz ellenzéki politikus.
Bő egy hete nem jelent meg nyilvánosan az orosz elnök, már a betegségéről, sőt puccsról terjedtek pletykák.
A csecsen elnök az életét is feláldozná Vlagyimir Vlagyimirovicsért.
Zaúr Dadajev, a Nyemcov-gyilkosság első számú gyanúsítottja bevallotta, hogy ő szervezte meg az orosz ellenzéki politikus meggyilkolását, és közölte, azért ölték meg, mert nem egyszer negatív kijelentéseket tett a muszlimokra és az iszlám vallásra.
Pedig az elmúlt egy évben az oroszok váltig állították, hogy az akkor még Ukrajnához tartozó félszigeten tartott népszavazás után kezdtek ezzel foglalkozni.
Állami kitüntetést kapott Oroszországban Ramzan Kadirov csecsen elnök, aki egy nappal korábban a Nyemcov-gyilkossággal kapcsolatban letartóztatott volt csecsen belügyes hazafiasságát méltatta, és hasonló elismerésben részesült az az orosz parlamenti képviselő is, akinek személyét összefüggésbe hozták Alekszandr Litvinyenko néhai orosz titkosszolgálati ügynök megmérgezésével.
Öt férfit vettek őrizetbe az orosz hatóságok. Viszont nagyon kevés részletet hoznak nyilvánosságra.
Matteo Renzi Moszkvában járt, megállapodásokat kötött, Ukrajna régióinak pedig autonómiát követelt.
Gyönyörű kép minden nőnek, egyenesen a Volga partjáról.
Gyűrűzik a koalamészárlás-gate.
Az orosz elnök a szélsőségesek készülő akciói elleni azonnali fellépés mellett állt ki.
Először szólalt meg Anna Durickaja. Nem látta az orosz ellenzéki politikus gyilkosát.
Az ukrán kormányfő keményen nekiment Putyinnak egy interjúban. Szerinte az orosz elnök „fel akarja számolni” Ukrajnát, megmutatva a Nyugatnak, hogy „az ő önkényuralomra, diktatúrára, lopásra épülő világa milyen sikeres”.
Több ezer embert várnak a meggyilkolt ellenzéki politikusra emlékező menetre.
A meggyilkolt politikus unokatestvére szerint Nyemcov szisztematikusan gyűjtötte a hadsereg számára terhelő bizonyítékokat.