Szerdán jön Putyin, Orbánnal erről is beszélnek majd. Az oroszok hosszú távú szerződést erőltetnek, de a magyarok inkább egy új orosz érdekeltségű vezeték befogadásáról egyeztetnének. A román mezők gáza továbbra is csak papíron létezik, pedig tavaly Orbán még erre akarta cserélni a Gazprom áruját.
Norilszk lakói mindig is kimaradtak az ország vérkeringéséből, aztán egy bányászcég a tundra 1000 kilométerén optikai kábelt fektetett le. El is indult az elégedetlenkedés.
Se a kurdoknak, se az amerikaiaknak nem osztott lapot a térség új erős embere.
Egy meghallgatáson Vlagyimir Putyin mellett a magyar miniszterelnök befolyását emelték ki.
12 óra leforgása alatt négy kórházat ért támadás a lázadók lakta területeken.
Gombászás és természetjárás lehetett a téma az idei naptárfotózáson.
Úgy vannak a számok: az orosz elnök a miniszterelnök, a kormánytagok és több állami intézmény vezetőjének fizetését is 4,3 százalékkal emelte.
Az orosz elnök bejelentette, hogy Kína orosz segítséget kap a rakétatámadásra figyelmeztető rendszer kifejlesztéséhez.
Az orosz elnök szerint a 16 éves svéd klímaaktivistát addig manipulálták, hogy a valóságtól elrugaszkodott követelésekkel álljon elő az ENSZ-ben.
Mitchell Orenstein, a University of Pennsylvania professzora beszélt az orosz befolyásról a CEU-n. Szerinte Orbán nyitottsága az oroszok felé személyes érdekeiről szól.
Enélkül is van éppen elég probléma a két ország viszonyában.
Minden a legnagyobb rendben az orosz-magyar viszonyban.
Gyarapodik az ország, megengedhetik maguknak.
Kszenyija Szobcsak Putyin elkötelezett ellenfelének állította be magát, de esküvője mutatta most meg, mekkora kamu volt ez.
Ortodox papok, de még Putyin pártjának egyik vezetője is kiállt Pavel Usztyinov színész mellett, akit ok nélkül földre vittek, megvertek és elhurcoltak, majd 3,5 év, fegyenctelepen letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Putyin zavargókról beszél, pedig a videók másról tanúskodnak, ráadásul a rendőrök kezdtek el maszkot hordani.