vlagyimir putyin

Észak-Koreába és Vietnamba látogat Vlagyimir Putyin

Az orosz elnök legutóbb 2000-ben járt Phenjanban, még Kim Dzsongil uralkodásának idején.

Herczeg Márk
külföld

A realitás az, hogy majd csak a Putyin utáni orosz vezetést lehet tartós békére ösztönözni, a jelenlegi rezsimet már nem

A svájci békekonferencián a résztvevők széles köre megállapodott a kötelező minimumról az ukrajnai béke ügyében. Putyin alternatív javaslatából arra lehet következtetni, hogy Oroszország hosszú távon elkötelezett a háború mellett, emiatt a helyzet tartós rendezéséhez nem kerültünk közelebb.

Takács Lili
külföld

Elkezdődött az ukrán békecsúcs, Amerika 1,5 milliárd dolláros támogatást jelentett be

Putyin pénteken megtette a maga ajánlatát, de azt a német kancellár komolytalannak minősítette.

Windisch Judit
világ

Komolytalannak tartja Putyin béketervét a német kancellár

Ezért nem is tárgyalnak róla a svájci békekonferencián.

Czinkóczi Sándor
háború

Putyin Észak-Koreába utazhat

Ez lesz az első alkalom 2000-óta, hogy Putyin Phenjanba megy. Valószínűleg még több fegyvert vásárol majd az ukrajnai agresszióhoz.

Kaufmann Balázs
külföld

Tizenöt hónapja van előzetesben, vádat emeltek Evan Gershkovich ellen

Az orosz származású amerikai újságíró több mint négyszáznegyven napja van előzetes letartóztatásban. Kémkedéssel vádolják, amiért kényes információkat próbált szerezni egy fegyvergyárról.

Solti Hanna
külföld

Párizsban tárgyal Macron, Zelenszkij és Biden

Az államfők a normandiai partraszállás nyolcvanadik évfordulóján egy 225 millió dolláros ukrajnai fegyverszállítmányról tárgyalhatnak.

Solti Hanna
háború

Szijjártó egyedül ment el az EU-ból Putyin csúcsrendezvényére, és azzal büszkélkedett, hogy neki ezt nem tilthatja meg a Nyugat

A zimbabwei, közép-afrika, a bolíviai elnök és Milorad Dodik van ott a Szentpétervári Fórumon, ahol kiderült, hogy a szankciók csak jót tettek Oroszországnak, Putyin ősei pedig tveri parasztok voltak.

Kolozsi Ádám
külföld

Putyin szerint a Nyugat téved, amikor azt feltételezi, hogy Moszkva soha nem fog atomfegyvert használni

Az orosz elnök arra is figyelmeztetett, hogy Oroszország fegyvereket szállíthat más országoknak a Nyugat elleni támadáshoz.

Benics Márk
külföld

A lengyel külügyminiszter szerint az oroszok beférkőztek a PiS-be

Radoslaw Sikorski szerint a lengyel közmédia korábbi működése, valamint a párt és az egyház kapcsolata is a putyinizmusra hasonlít.

Benics Márk
külföld

Bucsai tömeggyilkosok vesznek részt Putyin „elitképző” programjában

A kezdeményezés kimondott célja, hogy annak során kiképezzék Oroszország „igazi elitjét”.

Kaufmann Balázs
külföld

Orbán szerint Putyinnál is veszélyesebb az EU ideológiai vezetése

Azzal indokolta, hogy a NATO erős, és Európa nincs katonai veszélyben.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Nyugati fegyverekkel lőni Oroszországot: Putyin válaszcsapásokkal fenyeget

Ukrajna folyamatosan kéri, hogy szabadabban támadhassa az orosz bázisokat, ahonnan fenyegetik, most már Macron is megengedné nekik. Putyin éles fenyegetéssel válaszolt a felvetésre.

Kolozsi Ádám
külföld

Szijjártó szerint nem nagy diplomáciai teljesítmény, ha az ember csak azzal beszél, akivel mindenben egyetért

Kilencven ország megerősítette a részvételét a svájci globális békecsúcson, aminek központi témája az ukrajnai háború lesz. Joe Biden távol maradhat, a magyar kormány sem tett konkrét nyilatkozatot.

Solti Hanna
diplomácia

Putyin sorsán osztozhat Netanjahu, ha elfogatóparancsot adnak ki ellene

Ahogy az elfogatóparancs, úgy az ezalól kibúvót jelentő országok közti barátság is törékeny. Szakértő segítségével elemeztük az izraeli vezetőkre és a Hamász-vezérekre kért elfogatóparancsok realitását, hatását és lehetséges kimeneteleit.

Solti Hanna
háború