Hogy eltemethessék a fiát, mint egy embert.
Putyin megbízásából fejlesztették ki, az orosz kormányzati felső vezetés mára az Aurus Szenatokra cserélte a vacak Mercedeseket, BMW-ket.
Peszkov szerint arcátlanok azok a kijelentések, amelyek összekötik az orosz diktátort az ellenfele halálával.
„Alekszej Navalnij hirtelen halála egyre inkább ráébresztett arra, hogy mi történik az országunkban” - fogalmazott a volt elnök.
Julija Navalnaja a müncheni biztonságpolitikai konferencián szólalt fel pár órával férje halálának bejelentése után.
Az orosz ellenzéki politikus pénteken a reggeli séta után lett rosszul, majd elvesztette az eszméletét, és meghalt.
Az orosz hatóságok nagyon nem akarják, hogy a háborúellenes Borisz Nagyezsgyin elindulhasson az elnökválasztáson a diktátor ellen.
Szerinte tapasztaltabb és kiszámíthatóbb.
Állítsák le Ukrajna segélyezését, és a háborúnak néhány héten belül vége lesz - mondta Putyin, aki szerint a NATO-nak nem kell tartania Oroszországtól.
Meglepetés!
A NATO főtitkára szerint február végén a magyar országgyűlés is ratifikálhatja a svéd NATO-csatlakozást.
Bár Salviniék azt hihették, lecsengett a 2018-as moszkvai tárgyalásaik miatt kirobbant botrány, az ügy új fordulatot vett. Oknyomozó újságírók kiderítették, hogy a titkos találkozón az orosz FSZB egyik tisztje is részt vett.
Az interjú várhatóan csütörtökön kerül adásba.
Milos Bikovics egy thaiföldi szálloda kacér orosz jógaoktatójának visszatérő szerepét alakította volna, de az ukrán külügy közbeszólt.
Nyugat által szankcionált országok, Nyugat által dominált nemzetközi intézményeknek kiszolgáltatott országok, dollárgyűlölők és IMF hiteltől ódzkodó kormányok, ide süssetek! Bővül a BRICS.