Miközben a magyar közmédiában folyamatosan Zelenszkijt szidják, a humoristából lett elnökre vadásznak az oroszok, de nem menekül el.
„A patthelyzetből viszont Putyin azt is gondolhatja, hogy menekvést jelent, ha megnyomja azt a bizonyos gombot. Neki egyébként előbb-utóbb azzal is szembe kell néznie, hogy esélyes, hogy saját emberei közül valaki épp e gomb megnyomásától félve agyonlövi” – írja az orosz diktátorról a történész.
Az izraeli történész szerint az orosz elnök elhitte, hogy Ukrajna vérontás nélkül elfogadja Moszkva bábkormányát, de nagyot tévedett.
Térképes összefoglaló az ukrajnai háború fejleményeiről.
Valószínűleg nem számított ekkora ellenállásra. De eddig azért rendre megnyerte a háborúit.
Az orosz diktátor azt mondta, a NATO-országok agresszív kijelentései és „illegitim” szankciói miatt tette ezt.
Szilvássy Zoltán rektor egyelőre nem méltatta válaszra a pártot.
Közleményben hálás az orosz elnök.
Ráadásul 59 százalékuk úgy gondolja, hogy Biden gyengének tűnik Putyin számára.
Újabb alakulatok közelítenek Kijev felé, az idő viszont Moszkva ellen dolgozik, mert egyre nagyobb ütemben érkeznek fegyverek a NATO-szövetségesektől.
Az üzletember-filantróp szerint Oroszországot felelősségre kell vonni, különben mások is követni fogják a példáját.
Szijjártó Péter meg felajánlotta, hogy legyen Budapest a helyszín. Az amerikaiak kételkednek az orosz szándék őszinteségében, szerintük a diplomáciához előbb fel kéne függeszteni Ukrajna bombázását.
„Nem tudlak szórakoztatni titeket, miközben orosz rakéták csapódnak be Ukrajnában” – mondta Oxxxymiron, és lemondta moszkvai és szentpétervári telt házas koncertjeit.
Esetében a lépés inkább csak szimbolikus, aligha az EU tagállamaiban tartotta.
Az ukrán elnök szerint az orosz „szabotázserők” Kijevben vannak, és rá meg a családjára vadásznak.