vona gábor

Tuzson Bence törvényt módosítana, hogy bármikor nyom nélkül belenézhessen az ügyészségi iratokba

Kedden este benyújtották a parlament elé az erről szóló törvényjavaslatot egy salátatörvénybe csomagolva.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Vona Gábor vitára hívta Magyar Pétert

Mert amióta Varga Judit exférje „politikai szerepvállalásra adta a fejét, a helyzet megváltozott”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Vona: A Második Reformkor még nem tart ott, hogy elinduljon a lejáratókampány

Ha viszont népszerűbbek lesznek, akkor újra lőni fog rájuk a kormány, mondta a Partizán műsorában. A fiatalabb tagokat már elkezdte felkészíteni erre lelkileg.

plankog
POLITIKA

Origo-munkatárs a kormánymédiában szó szerint ismétlődő üzenetekről: Vannak kötelezettségeink, ebben nem látok problémát

A 444 Valótlanul című filmje volt a téma az ATV vitaműsorában. A kormánymédia munkatársai megkapták a kérdést, hogy nem szégyellték-e magukat, miközben nézték. Huth Gergely pedig arról győzködte Vona Gábort, hogy ő maga utalt homoszexuális kapcsolataira a könyvében.

Rényi Pál Dániel
Média
Videó

VALÓTLANUL – Fekete kampányok az Orbán-rendszerben

Ha ez a gépezet célba vesz, az elől nincs menekvés. Az Orbán-rendszer egyik legfontosabb és legkeményebb fegyverét először politikai ellenfelekkel szemben vetették be, de mára mindenkinek fel kell készülnie arra, hogy célpont lehet.

Kiss Bence, plankog, Kovács Bendegúz, Ács Dániel, Botos Tamás
video

Itt a Borízű #140: Ez egy másik wind of change

„Külvárosi utcasarkon két iszákos harákol / Nem kell ide forradalom, ősszedől ez magától.”

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert, Botos Tamás
podcast

Borízű hang #140: Ez egy másik wind of change

„Külvárosi utcasarkon két iszákos harákol / Nem kell ide forradalom, ősszedől ez magától.”

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

20 nappal a megalakulása után 2 százalékra mérték – utánajártunk a 2RK csodájának

A volt Jobbik-elnök felkészült arra, hogy megint jöhetnek ahhoz hasonló esetek, amikor ő volt Terry Black muszlim szeretője. Békéscsabán indította országjárását Vona Gábor új pártja, amit a Medián 20 nappal a megalakulása után 2 százalékra mért.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Kedd van, mától mindenkinek elérhető a Borízű #136: Az identitásképző rettenetes katyvasz és a fluid kamupártspektrum

Mi van, ha a gyerek nem akar olimpiai bajnok lenni? Lehet neki olyan sportot találni, ahol nem akarnak versenyzőt faragni belőle? A haltepertő leleplezése. Párt hitlerekből. Borkai esélye. Vasárnap még csak az előfizetők hallják, keddtől mindenki.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Borízű #136: Az identitásképző rettenetes katyvasz és a fluid kamupártspektrum

Mi van, ha a gyerek nem akar olimpiai bajnok lenni? Lehet neki olyan sportot találni, ahol nem akarnak versenyzőt faragni belőle? A haltepertő leleplezése. Párt hitlerekből. Borkai esélye.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Vona Gábor pártot alapít

Reformkor a 21. században.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Jakab: Követhetném Vona Gábor példáját, elmehetnék Mészáros Lőrinc lapjához "szakérteni"

"A Fidesz imádna érte. Nem teszem meg nekik ezt a szívességet."

Botos Tamás
POLITIKA

Vona Gábor nem tartja kizártnak, hogy Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc között valóban dúl a szerelem

„Mint hosszú ideje bolyongó, de váratlanul egymásra lelt ikerlelkek lebegnek önfeledten a szomorú magyar valóság felett.”‌

Czinkóczi Sándor
szerelem

Közmédia nélküli országban a Youtube-on beszélik ki a közéletet

Az előválasztási kampány megmutatta: mostanra tényleg megváltoztak a médiafogyasztási szokások. Márki-Zay Péter előretörésében óriási szerepe volt a hosszú videós interjúknak, miközben Dobrev Klára alig jelent meg ebben a térben.

plankog
POLITIKA

Karácsony támogatja Vona Gábor kezdeményezését a külföldön élő magyarok levélben szavazásáról

Szerinte „arra kell törekednünk, hogy erősítsük a kapcsolatot a külföldre költözött magyarok és az anyaország között”.

Mészáros Juli
POLITIKA