Miután a lázadók megtámadtak egy dán konténerhajót.
Újabb húti támadás történt a világkereskedelem egyik legfontosabb útvonalán.
A Bab al-Mandab-szorosnál két éve szinte mozdulatlanul álló hajót a nyugati hírszerző szolgálatok az iráni kémhálózat nélkülözhetetlen részének tekintik.
A Vörös-tengeren egyre kockázatosabb hajózni, pedig ott bonyolítják a világ tranzitforgalmának egyhatodát.
A felelősséget a húti lázadók vállalták magukra, mondván hogy ezzel akarták megakadályozni az izraeli kötődésű hajók áthaladását, amíg a gázai háború tart.
A Pentagon nem közölte, ki adta le a lövéseket, de az elmúlt hetekben a jemeni hútik több hajót és megtámadtak a régióban.
Orosz gyártmányú helikopter és féltucat fegyveres is szerepel rajta, mint az akciófilmekben.
A japán üzemeltetésű Galaxy Leader nevű hajó tulajdonosa egy Man-szigeti székhelyű Ray Car Carriers nevű cég, amely a Tel-Avivban bejegyzett Ray Shipping egyik leányvállalata.
A hajóról huszonnégy másik embert sikerült kimenteni.
A hajó 2015-ben maradt magára a jemeni polgárháború alatt, azóta senki nem törődött vele.
A két arab állam most gyakorlatozik először együtt Izraellel, tavalyig el sem ismerték a zsidó állam létezését.
A tudósok sem értik, miért veri végig a tengert a polip, de nem tartják kizártnak, hogy egyszerűen rosszindulatú.
Egy magyarok körében is népszerű egyiptomi zátonynál történt, a búvár vádlijának egy darabja bánta.
Sokszor felmerült már, de eddig mindig közbe szólt a valóság, 3-4 milliárd dolláros projekt lenne. Most a szaúdi király jelentette be.
Két turista megsérült, két fegyveressel végeztek a helyi biztonsági erők.