Hétfőn tartották volna meg a magyar történelem első varjúpárti tüntetését, de az önkormányzat belátta, hogy túl nagy felháborodást okozott azzal, hogy költési időszakban fogja be a szülőket.
Ő lőtte ki a margitszigeti vaddisznót is. A kerület közben szabályos karaktergyilkos kampányt indított a varjak ellen. Az állatvédők sem hagyják annyiban: összefogtak és meghirdették Budapest történetének első varjútémájú tüntetését a városháza elé.
Olyan csapdát használnak, amiben egy eleven varjú a csali. Mindez Magyarországon legális, ám kegyetlen. A költési időszakban támadó varjú pár hétig ideges és akkor is könnyen elriasztható, a kerület ennek ellenére szétmarcangolt bölcsődéseket vizionál.
„A személyi szabadságot korlátozó intézkedés feltételei nem álltak fent.”
Akit kipécéz egy madár, jól teszi, ha szembefordul vele, majd kiáltozni és hadonászni kezd.
A kormányszóvivő szankcióellenes lakossági fórumon járt Angyalföldön, hogy a végére kiderüljön, a kormányzati kampány ma már mérsékeltnek számít ahhoz képest, amerre a párt leghűségesebb követői haladnának.
Az Ab szerint nem alapvető alkotmányossági kérdés, hogy a kerület akarata ellenére építik meg a házat.
A malac a saját kanapéjáról figyelte türelmesen, hogyan vizsgálják a gazdáját.
Karakteresen baloldali üzenetekkel hozta a sima sikert, a listán a kormánypártra szavazók egy része is őt támogatta egyéniben.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították a magáncég projektjét.
Körbeállták a megállóban, aztán ütötték.
Egy 29 éves férfi volt az áldozat, szerdán találták meg egy használaton kívüli telephelyen.
A 29 éves áldozatot egy használaton kívüli raktárépületben találták holtan.
Speciális biztonsági intézkedésekkel, és az intézmények dolgozóinak koronavírus-tesztelésével.
Terrorcselekménnyel fenyegetés miatt vették őrizetbe.