Erdő Péter bíboros június végén, az általa vezetett Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papjainak címzett belső körlevélben tudatta, hogy egyszerre két szerzetest is eltiltottak a kiskorúakkal való érintkezéstől.
Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság körlevelét a benne szereplő teljes nevek kihagyásával idézem:
A szerzetesrendek említett vezetői a 444-nek elmondták, hogy mindkét esetben lefolytatták a szükséges vizsgálatokat, ezek alapján tették meg az intézkedéseket.
A ferences atyáról szóló közlést két szerzetestárs: a tartományfőnök, illetve elődje és helyettese, Dobszay Benedek segített értelmezni. A mostanra lezárult közigazgatási büntetőeljárást még Dobszay indította, miután utánajárt egy netes portál gyanút keltő mondatának. A rend római központja vezette az egyházjogi vizsgálatot a magyar tartomány közreműködésével, a Vatikán kérésére. A döntést a rend generálisa, világszintű elöljárója hozta. A misézéstől és a tanítástól való 12 éves eltiltás komoly büntetés egy szerzetestanár esetében, ugyanakkor azt is jelzi, hogy a vétkét nem a legsúlyosabbak közé sorolták, hiszen az illető maradhatott pap, és a ferences rendből sem bocsátották el. S. atya fellebbezett a szankció ellen - következő cikkünk az ő ügyét próbálja majd feltárni, bár egyelőre nem találtam közvetlen érintetteket, a ferences rend pedig, érthető módon, nem adhatja ki a neveket.
Ez a cikk a piarista F. atyáról szól, akinek volt tanítványai zavarba ejtő fenekelésekről, testi fenyítésekről és lelki terrorról meséltek,
de olyan is volt, akinek az életét mentette meg az egykori gyóntatójától kapott empatikus figyelem. Az egy ideig a mozgalom országos vezetői közé tartozó atya múltját a Cserkészszövetség is vizsgálja: egyelőre csak szóbeszédeket hallottak, de abból annyira sokat, hogy komolyan foglalkoznak az üggyel. A piaristák nyitottak és tudatosak, régóta kiemelten foglalkoznak a biztonságos iskola megteremtésével, de az F. atyáról szóló több évtizedes pletykákból mégis csak a 444 korábbi cikke után lettek hivatalos bejelentések.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?