Nem volt jó napja Schadl Györgynek 2021. május 12-én. Reggel 9 óra körül ugyanis a Villányi úton megállította egy rendőr, hogy ellenőrizze, miért van az autóján egy kék villogó. Ekkor a hívásait már lehallgatták, így rögzítették azt a beszélgetést is, amiben Schadl elpanaszolja a magán-mentőszolgálatot irányító ismerősének, hogy „egy jó képességű rendőr megállította, és baszakodik”.
Schadl - akinél egyébként semmilyen irat nem volt - nem értette, hogy mi a rendőr baja, ezért át is adta a telefont neki, hogy tisztázzák a problémát a magán-mentőszolgálat ügyvezetőjével.
Hogy mi volt a gond, azt a nyomozati iratokban így foglalták össze:
A telefonhívásnak csak az összefoglalója került be a rendőrségi iratokba, de ebből és az ezt követő számos beszélgetésből is elég egyértelműen kiderül, hogy Schadl annyira felmérgelte magát, mint egyetlen másik ügyben sem a lehallgatás idején.
Az autó egy Skoda Superb volt. Schadl cége vette, de átadták üzemeltetésre a Schadl ismerőse által vezetett magán-mentőszolgálatnak, pontosabban egy közhasznú nonprofit Kft-nek. A mentőszolgálatnak volt saját járműve, a Skoda papíron annak volt a tartaléka. Így került rá kék villogó, praktikusan pedig Schadl használta.
Schadl az ellenőrzés után villámgyorsan lebonyolított több telefont, és eleinte úgy tűnt, hogy minden rendben. Szerinte a rendőr csak a mentőszolgálat matricáját hiányolta a kocsiról, de Schadl szerint „rábaszott, mert a csomagtartóban ott van”, fel is ragasztotta gyorsan, „majd a legközelebbi pirosnál leszedem a picsába”, aztán elújságolta, hogy bár szabálysértési eljárást indított volna ellene a rendőr, azt a felragasztott matrica miatt vissza is vonta.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?