Megoldódhatott a Karl Bolle-rejtély: egy náci fegyvergyár vezetőjének hálatáblája állhat a Lukács fürdőben

történelem

Egy éve írtam arról, hogy a II. kerületi Szent Lukács Gyógyfürdő bejáratánál, a falon lévő emléktáblák között – amiken egykori vendégek vagy a hozzátartozóik különféle nyelveken hálálkodnak a fürdőnek a termálvíz és a kezelések gyógyító hatásáért – van egy, a többinél jóval kisebb tábla, amin csak egy név és egy dátum áll:

Fotó: Herczeg Márk/444

A tábláról sajnos a fürdő sem tudott semmit. Ahogy arról akkor írtam, 1942-ben még több tízezer német élt Budapesten, nem feltétlenül egy berlini katonához tartozik a név. Megkerestem Ungváry Krisztiánt, a korszak elismert történészét, hogy a kutatásai során nem futott-e bele a névbe, de nem.

Bár találtam egy 1893-ban született, Karl Bolle nevű I. világháborús német vadászpilótát, aki a II. világháború alatt a Luftwaffe tanácsadója volt, és 1955-ben 62 évesen halt meg Berlinben, de nem volt nyoma annak, hogy járt volna Magyarországon.

Karl Bolle német vadászpilóta az I. világháború idején

Az olvasók is adtak érdekes tippeket, de nem jutottunk közelebb a megfejtéshez.

Az Arcanumon egyetlenegy értelmezhető találat volt: az 1986. július 15-ei Magyar Hírlapban Lukácsy András azon lamentált, hogy meglátta Karl Bolle nevét a Lukács fürdő falán, és elgondolkodott, vajon ki lehetett ő. A lap főmunkatársa még el is szégyellte magát, hogy a dátum és a név alapján egyből egy náci katonára asszociált.

Lukácsy András cikke Karl Bolléról a Magyar Hírlap 1986. július 15-ei számában
Forrás: Arcanum

Pedig nagyon úgy tűnik, hogy tényleg egy náci katona táblája áll a Lukácsban.

Hermann Göring tanácsadója

Nem várt helyről jött a rejtély megoldása: a Nézőpont Intézet igazgatója, Mráz Ágoston Sámuel hobbikutatóként írta meg e-mailben, hogy nagy valószínűséggel megtalálta a táblához tartozó nevet, és valóban az elsőként felmerülő Luftwaffe-tanácsadóról lehet szó.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!