Trump megnyerhetetlen háborúja

• Szemünk láttára zajlik a történelem, Donald Trump tényleg kereskedelmi háborút indított Kína ellen, nyílt amerikai cél lett a távol-keleti nagyhatalom elszigetelése.
• A 100 százalék fölötti kölcsönös vámok mindkét ország gazdaságát és közvetve a teljes világgazdaságot megtépázhatják, de Washingtonban biztosak benne, hogy náluk vannak az aduk.
• Ezzel nagyon sokan nem értenek egyet, és erős érvek szólnak amellett, hogy Amerikának jobban fog fájni a következő időszak, mint Kínának. Peking ráadásul a szabadkereskedelem és a globális világrend védelmezőjeként próbálhat meg szövetségeseket gyűjteni maga köré.
• Rendkívüli időszak jön a világban, azután, hogy az USA szándékosan elkezdte leépíteni a rendszert, melynek évtizedeken át fenntartója és legnagyobb haszonélvezője volt.

„A kereskedelmi háborúk jók, és könnyű őket megnyerni” – posztolta ki Donald Trump 2018-ban, még első ciklusa idején, kevéssel azután, hogy vámokat vetett ki az alumínium- és acélipar termékeire. Ez azóta az egyik leggyakrabban idézett mondata, amikor az kerül szóba, hogy pontosan mi is a baj a Trump-kormányok gazdaságpolitikájával. A kereskedelmi háborúkkal foglalkozó szakértők szerint két dolog jelenthető ki elég biztosan: a kereskedelmi háborúk jellemzően egyik félnek sem jók, és egyáltalán nem könnyű megnyerni őket.

Trump kevéssel második ciklusának kezdete után elsöprő, a mértékük miatt mindenkit megdöbbentő vámokat vetett ki a világ szinte valamennyi országára, beleértve csak pingvinek lakta apró szigeteket is. Ez volt a „felszabadítás napja”, ami alapjaiban írta felül a világkereskedelem sok évtizedes működését. Vélhetően a kötvénypiaci reakciók hatására, de Trump azóta hátraarcot hirdetett, és Kína kivételével az összes ország vámját 90 napra felfüggesztette, 10 százalékos alapvámot bevezetve. A kínai termékekre kivetett vámokat viszont még tovább emelte, bőven 100 százalék fölé. Ebben a három hónapnyi átmeneti időszakban kellene a világ országainak megállapodniuk az Egyesült Államokkal, miközben a Fehér Ház összevissza kommunikál arról, hogy éppen mely termékek kaphatnak további vámokat vagy engedményeket a jövőben.

A folyamatosan változó nemzetközi környezetben egy dolog tűnik viszonylag stabilnak: Washington meglepően kemény fellépése Kínával szemben. Bár az amerikai techvállalatok szorult helyzete miatt az elektronikai eszközök átmeneti felmentést kaptak a vámok hatálya alól, de gyakorlatilag minden más kínai terméket leválasztottak az amerikai piacról. Az intézkedés annyira radikális, hogy komoly helyeken is felmerült a lehetőség, hogy a többi országra kivetett vám ötlete eleve színjáték volt Trumpék részéről, ezzel akarták felkavarni a viszonyokat, hogy aztán a felháborodás hatására visszavegyenek, miközben komolyabb ellenállás nélkül emelhetik a tétet Kínával szemben.

Janet Yellen, a Biden-kormány pénzügyminisztere még tavaly is arról beszélt, hogy az amerikai és a kínai gazdaság annyira mélyen integrálódott egymásba, hogy a teljes elválásuk katasztrofális lenne mindkét ország számára. Az amerikai–kínai gazdasági kapcsolatokkal foglalkozó szakértők is úgy látták, a rendkívül szoros egymásra utaltság miatt a teljes szakítás szinte elképzelhetetlen. Ehhez képest mostanra elterjedt a vélekedés, hogy a szemünk láttára indult meg az úgynevezett „decoupling”, azaz a világ két legnagyobb gazdaságának elszakadása.

Az elmúlt hetekben Washington és Peking több körben vetett ki vámokat és viszontvámokat egymásra. Az amerikai vámok jelenleg 145 százalékon, a kínaiak 125 százalékon állnak. Nem meglepő módon a két ország közötti kereskedelem szinte teljesen befagyott, ami történelmi léptékű változást idézett elő. A kínaiak már arra figyelmeztették állampolgáraikat, hogy ne utazzanak az Egyesült Államokba, és Peking újabb, más típusú válaszlépéseket is életbe léptetett, emellett Maóval szólva megüzenték, hogy soha nem fognak engedni.

Miközben a két szuperhatalom közötti viszony mélypontra jutott, nem világos, hogy pontosan mi Washington célja.

Trump és stábja sokat beszélt arról, hogy Kína hogyan ásta alá az amerikai ipart, hogyan használta ki az amerikai vállalatokat, meg hogy szerzői jogi lopások és árfolyam-manipuláció révén gazdagodott meg az amerikaiak rovására, de nem tűnik egyértelműnek, hogy a most berobbantott kereskedelmi háború alkalmas lesz-e a sokszor nem teljesen alaptalan aggályok kezelésére.

Kezdve azzal, hogy már az is vitatott, vajon mennyiben felelős Kína az amerikai ipari termelés visszaszorulásáért, egészen odáig, hogy az amerikai kormány mintha egyszerre akarna valamiféle szövetségesi koalíciót építeni Kína izolálására, ám kaotikus vámpolitikájával és J. D. Vance alelnök nemzetközi ámokfutásával régi szövetségeseit sikerül elidegenítenie magától.

Scott Bessent pénzügyminiszter a vámőrület közepén arról beszélt, hogy az USA hagyományos regionális szövetségeseivel közösen próbálhatna nyomást helyezni Kínára, és azóta kiderült az is, hogy az esetleges kereskedelmi megállapodásokról szóló tárgyalásokkal Washington nyílt célja lett, hogy gazdaságilag elszigetelje riválisát. Ennek egyértelmű jele volt, ahogy a Trump-kormányból megüzenték Európának, hogy például a telekommunikáció területén választaniuk kell Musk Starlinkje és a kínai technológiák között.

Keresték a kapcsolatot, de hiába

Trump második ciklusának kezdete előtt nem volt teljesen alaptalan gondolat, hogy Washington és Peking kapcsolata szívélyesebb lesz, mint az első idején: lehet tudni, hogy Trumpot sokszor nem annyira a meggyőződések, mintsem a pillanatnyi impulzusok és érdekek vezetik, és nem volt világos az sem, hogy a kormányában a „Kína-héjáknak” vagy a Pekinggel barátibb kapcsolatot ápolóknak lesz nagyobb befolyása. Elon Musk szerepvállalása például egyértelműen a Kína-barát tábor erősödését jelezhette, hiszen ismert, hogy a milliárdos mennyire sokat köszönhet Pekingnek a Tesla megmentésében. Trump meg is hívta Hszit a beiktatására, ahova végül alelnöke, Han Cseng utazott el.

Mindezek ellenére úgy tűnik, hogy túl komoly nyitottság nem volt amerikai oldalon: a Reuters pekingi értesülései szerint a vámok bejelentését megelőző hónapokban a kínai diplomaták próbáltak ugyan összehozni magas szintű találkozókat, hogy mindkét fél számára előnyös megállapodásokat köthessenek, ami reményeik szerint a Tiktokot, sőt akár Tajvant is érinthette volna, de nem fogadták őket. A Reuters értesülései szerint Kína külügyminisztere, Vang Ji szeretett volna tárgyalni a Kínából amúgy kitiltott Marco Rubio külügyminiszterrel, amikor a kínai diplomata a New York-i ENSZ-közgyűlésen járt, de nem jött össze a találkozó, ahogy a nemzetbiztonsági tanácsadó Mike Waltzhoz sem jutott be.

És míg Trump továbbra is azt kommunikálta, hogy Hszi a barátja, és hajlandó lenne vele találkozni, a két szuperhatalom diplomáciai csapatai között nem volt érdemi kommunikáció, a pekingi vezetés nem is értesülhetett előre a tervezett vámokról. Kiszivárgott hírek szerint Trump és Hszi tárgyalását az elmúlt hetekben az is nehezítette, hogy mindkét fél elvárná, hogy a másik kezdeményezze a beszélgetést, amire egyikük sem hajlandó. Peking újra és újra megüzente: alapvetően nyitottak lennének a tárgyalásokra, de ehhez tiszteletet és konkrét lépéseket várnak az amerikaiaktól. Például örülnének, ha Trump megnevezne valakit a kormányból, akik ténylegesen felel a vámpolitikáért és a Kínával való párbeszédért, mert jelenleg az amerikaiak sokszor egymásnak is ellentmondva nyilatkoznak a vámokról. Ilyen személy egyelőre nincs, helyette Vance van, aki parasztoknak nevezte a kínaiakat, komoly felháborodást kiváltva Pekingben.

Az új vietnami háború

Az amerikai kormány álláspontja, hogy ebben a konfliktusban Kína eleve hátrányból indul, hiszen az Egyesült Államok ötödannyit vásárol Kínából, mint amennyit Kína az USA-ból, ezért nyilván őket fogja érzékenyebben érinteni a kereskedés leállása. Csakhogy, mint arra az elmúlt hetekben sokan felhívták a figyelmet, ez a logika alapvetően elhibázott: az Egyesült Államok valóban jóval többet importál Kínából, de ezt nem jószándékból teszi, hanem azért, mert az amerikai fogyasztóknak szükségük van ezekre a termékekre, és máshonnan ezt vagy sehogy, vagy csak drágábban tudnák beszerezni. Ahogy a régi közgazdászbölcsesség is mondja a nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatban:

nem az a lényeg, hogy mit tudsz eladni, hanem hogy mit tudsz megvenni.