A tavaly nyár vége óta tartó száraz, csapadékmentes időszakban eltűntek a békák, így a madarak sem találtak elég élelmet.
Mostanában feltűnően sok mederből tűnik el a víz. Azt őztől a nyusztig mindenki szomjas maradt.
Három kilométerre az óceántól és 80 kilométerre a legközelebbi fókakolóniától.
Ami sok, az sok.
Kismaros után Püspökhatvan határában tűnt fel egy medve.
A vízimentő az áldozat szerepét játszotta a gyakorlaton, amikor a mellén és a kezén harapás érte.
A bölények nem válogatnak, 10-től 70 éves korig öklelik a turistákat.
A brit természetvédők örülnek, a halászok már kevésbé.
Az apa szerint olyan agresszívak a náluk fészkelő madarak, hogy még a kutyájuk is fél tőlük.
Rengeteg pénzbe került a gyulafehérvári csónakkikötő . Addig állt, míg nem jött a ló.
Természetkárosítás miatt emeltek ellene vádat.
Persze senkit sem akarunk befolyásolni.
De nem gúnyolódásból, hanem hogy így hívják fel a figyelmet arra, hogy nemcsak csinos kölyökkutyákat érdemes örökbe fogadni.
Ez lehet a legteljesebb állapotban fennmaradt mamutmúmia egész Észak-Amerikában.
Közel száz kilót nyomott az öt és fél méteres kígyó.