A gyűjteményben olyan állatok is voltak, amiket már 2000-ben kihaltnak nyilvánítottak. Az értéke nagyjából 11 milliárd forint.
A magányos elefánt rátámadt két kutatóra.
Mindössze 32 tenyészkanca maradt az Egyesült Királyságban.
A zsákmányokról vett DNS-minták minták mindegyike kutyáé volt, farkasé egy sem.
Egy sebességmániás spicc ült a kormánynál.
Mert így csinált a gazdája is.
Az összes hal kipusztulhatott, köztük hatalmas amurok. És éppen most költöztették ide az összes halat a margitszigeti japánkert tavából.
Valamiért senkinek sem tűnt fel, hogy a cuki róka már 9 embert megharapott, miközben a rókák sosem támadnak emberre.
Meg talán egy vagy két borjú élhet még.
70.
Az állat büszke léptekkel haladt el a kameracsapda előtt.
Az év akciófilmjének happy end a vége.
A 492-es számú madár még 2005-ben repült ki egy kansasi állatkertből. Most békésen sétálgat Texasban.
A harkivi állatkertben már egy gondozó és több állat is áldozatul esett a bombázásoknak, de a dolgozók folyamatosan mentik ki az állatokat
Rutinvizsgálat közben szívrohama lett.