S. Tamás György börtönben is ült, amiért molesztált egy kisgyereket.
Délelőtt a Momentum képviselői akcióztak a helyszínen.
Bár Vácra vonult be, a médiavállalkozót a „parkettás” becenevű, luxusbörtönként emlegetett intézménybe szállítják majd át.
Nyolc hétig is eltarthat a hip-hop producer pere, aminek már az első hetén iszonyatos részletekről számoltak be a tanúk padján. Sean Combs a vád szerint évtizedeken át súlyosan bántalmazott és szexre kényszerített nőket.
Áprilisban hét évre ítélték Fenyő János egykori médiavállalkozó meggyilkolása ügyében.
A Central Médiacsoport tulajdonosával szemben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt emelt vádat az ügyészség.
A halála előtt nem sokkal aggodalmasan beszélt arról, hogy valaki kereste abban a szépségszalonban, ahol dolgozik.
Diplomával magasabb beosztáshoz és jobb fizetéshez lehet jutni.
Minősített könnyű testi sértés miatt próbára bocsátást kértek a kazincbarcikai nőre.
Péntek este történt az eset Hódmezővásárhelyen, kedden már ítélet is született.
Vádat emeltek a 33 éves férfivel szemben, aki meg is osztott tartalmakat.
A BVOP szerint „semmiképp sem nevezhető néhány eset általánosnak”.
A 27 éves támadót súlyos testi sértés, garázdaság és kábítószer fogyasztása miatt tartóztatták le.
Bolla Tibor a kurzusváltást is túlélve, 13 éve vezeti a BKV-t, közben rejtve szoros szálak fűzik egy bűnszervezethez, ami éveken keresztül szisztematikusan fosztotta ki a közlekedési vállalatot. Úgy látszik, hogy a „szürke hivatalnokot” és a bűnszervezet fejét a barátságnál több köti össze. A Nagymester-saga legújabb epizódja sem okoz csalódás.
A 32 éves férfi a bűncselekmény után előbb Németországba menekült, onnan vonattal ment tovább Utrechtbe.